A KITE 45 éves, a John Deere pedig 100 éves születésnapját ünnepli idén. Ezzel kapcsolatban tartott sajtóbejárást és szakmai bemutatót az egyik legnagyobb magyarországi gépforgalmazó cég az AGROmashEXPO 2018-as rendezvényén a budapesti Hungexpo vásárközpontban. Minden szakasz és géposztály jelen volt, a veterán traktoroktól a kisebb kategóriákon keresztül egészen a 620 lóerős, gumihevederes járófelületű gépekig. A John Deere és a KITE igazán kitett magáért.

Veterán traktorok a frontvonalban

Az amerikai John Deere vállalat 1956-ban tette be a lábát Európába, ekkor vette meg a Lanz gyárat a dél-németországi Mannheimban. Az ekkor gyártott veterán traktorok is gyönyörű állapotban sorakoztak fel a KITE pavilonjában.

Ide kattintva nézheti meg a bemutatón készített videónkat a veteránokról.

Videón a John Deere veterán traktorai

A John Deere és a KITE hadrendbe szedte a traktorokat, a pompás veteránok is felsorakoztak
A John Deere és a KITE hadrendbe szedte a traktorokat, a pompás veteránok is felsorakoztak
A John Deere és a KITE hadrendbe szedte a traktorokat, ő a 4630-as

A 100 éves időtartam alatt 600 különböző modell készült a John Deere traktorokból. A cég az indulása óta a felhasználói igényekre igyekszik traktorokat fejleszteni. A legkisebbtől a legnagyobb gépig minden kategória elérhető - mondta Orbán Ernő, a KITE kereskedelmi igazgatóhelyettese, aki Kiss Sándor, a KITE szántóföldi gépértékesítési osztályvezetőjével közösen kalauzolt végig az impozáns gépek során.

Az 5-ös széria

A veterán traktorok után az 5-ös széria következett, amelyik a szántóföldi gazdálkodás beszálló sorozata a John Deere és a KITE szerint egyaránt.

A John Deere 5090

A vállalat az 5100R sorozatú géppel prémium kategóriát teremtett, mivel ez minden extrával felszerelt, akárcsak a nagyobb testvérei. Ilyen a rugózott fülke és a független kerékfelfüggesztés. Ez azoknak a gazdaságoknak lehet érdekes, ahol különleges felhasználásra van igény. 

A 6-os sorozat Magyarországon az egyik legkedveltebb: a mannheimi traktor

A 6105 MC típus sokkal fordulékonyabb, mint a hasonló kategóriájú gépek. Rendelhető alacsony fülkemagassággal. Ez a jellemző az állattartó telepeken dolgozóknak fontos.

A 6 R egy magasabb minőséget képvisel - ez a vezértraktor. Itt egy olyan erőgépről beszélhetünk, ami a mezőgazdasági munkálatok jelentős részét, legalább ⅔-át képes elvégezni. A kis gazdaságoknál ez a 6 RS, a közepes gazdaságoknál a 7RS és a nagy gazdaságoknál a 8RS traktorok képesek arra, hogy hidraulika-teljesítményben, lóerőben és vontatásban alkalmas legyen a munkafolyamatok döntő többségére - mondta Orbán Ernő.

A 6-os sorozat M kategóriája 110-195 lóerőig terjed, míg az R-es 110-250 lóerő teljesítményig képes erőt kifejteni. Ez a sorozat teljes alvázas koncepciót kínál. Ez azt jelenti, hogy az alváz egy teherhordozó elem, ezáltal a traktornak stabilitást ad, illetve a fülke rázkódás átvitele is nagyobb. Emiatt ezek a traktorok tartósabbak, nagyobb teljesítőképességűek és kényelmesebbek a nem teljes alvázas traktorokhoz képest.

Minden munkaeszköz üzemeltetésére alkalmas a 7R széria

A John Deere 7R sorozat 7250R olyan univerzális gép, ami minden eszköz üzemeltetésére alkalmas, már nagy hidraulika teljesítménnyel bír. De van elég önsúlya ahhoz, hogy a nehezebb talajmunkákra is tökéletesen alkalmazható legyen. Ez mind a könnyebb, mind a nehezebb munkákra alkalmas - folytatta a KITE kereskedelmi igazgatóhelyettese.

A 7250R
Igazi nagyfiúk a 8-as sorozatban

A 8245R már egy amerikai gyártás. Univerzális traktor, a magyar piacon nagyon kedvelt darab. Jó súly-lóerő aránnyal rendelkezik. Ebben a modellsorozatban már 400 lóerőig megy el a márka. A legnagyobb a 8400 R típus, ez a talajmunkában egyfajta határ, ha efölé megyünk, a gép már nem tudja átvinni a teljesítményt a talajra. Ez 300-350 Le-nél lép életbe - mondta Orbán.

9620 RX a John Deere zászlóshajója

9620 RX - gumihevederes, törzscsuklós kormányzású gép, 620 lóerő teljesítményig lehet vele elmenni. Ezzel a járószerkezettel képes azt a vonóerőt átadni, ami szükséges a nagyméretű, 15-18 méteres munkaeszközök használata esetén. A gépek fajlagos üzemeltetése is nagyon kedvező. A traktor 4 darab hevederrel rendelkezik, aktív fülkerugózása van, a járószerkezet pedig olyan, hogy a nagy tömeg ellenére a talajtaposása és tömörítése sokkal kisebb, mint a kerekes társaié. Ez 25-26 tonna feletti gépeknél kiemelkedő tulajdonság. A 9620 RX a John Deere zászlóshajója, mert ettől jelenleg nincs nagyobb traktora.

A 9620 RX a John Deere zászlóshajója

Századik születésnapját ünnepli a John Deere az idén

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás