Az agrárállások esetében a bérek az elmúlt időszakban jelentős növekedést mutattak. A magyar mezőgazdaság már korántsem csupán a kemény fizikai munkáról szól: az agrárszektorban tapasztalható bérnövekedés is jelzi, hogy egyre több agrárállás igényel komoly szakértelmet. A Teol.hu cikke szerint a mezőgazdaságban tavaly júniusban 503 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagbér, ami több mint 15 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest. 

A mezőgazdasági bérek nagyban függenek az adott munkakörtől és az évszaktól - írta a Kemma.hu a Tolna vármegyei laptárs anyagára hivatkozva. Például egy traktoros a szezon csúcsidőszakában akár havi 700 ezer forintot is kereshet. A növénytermesztésben dolgozók számára a bér alakulása gyakran a szezonális munkákhoz igazodik. A vetési vagy betakarítási időszakokban jelentősen nő az ilyen munkát végzők fizetése.

a mezőgazdaságban tavaly júniusban 503 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagbér
a mezőgazdaságban tavaly júniusban 503 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagbér

A zöldség- és gyümölcstermesztés területén ugyanakkor gyakran napidíjas rendszerben foglalkoztatják a dolgozókat. Volt olyan termelő, aki tavaly 2000 forintos órabért fizetett a sárgabarack szedéséért – egy olyan munkáért, amit kánikulában, nehéz fizikai körülmények között végeztek a dolgozók.

A magyar mezőgazdaság nem csak kihívásokban, de lehetőségekben is gazdag. Az élőmunka iránti verseny kiélezett, és a munkaerőhiány különösen a zöldség-gyümölcs ágazatot érinti. Sok vállalkozás megpróbál családon belül megoldani bizonyos feladatokat, azonban a szezonális csúcsidőszakokban – például a gyümölcsérés idején – elengedhetetlen a külső segítség.

A versenyben az időtartam is számít

Az élőmunkáért folytatott verseny rendkívül kiélezett. Nagyobb eséllyel indulnak benne azok az ágazatok, illetve vállalkozások, amelyek a lehető leghosszabb időre tudnak munkát biztosítani. Ezért aztán az előrelátóbbak sok esetben ennek megfelelően állítják össze a termelési szerkezetet, és például a szamóca mellett dinnyét, a cseresznye mellett meggyet, szilvát és almát is termesztenek, hogy ne csak 1-2, hanem akár 6 hónapig is meg tudják tartani az igénymunkásokat. A helyzet pedig néha annyira nehéz, hogy már azt sem nagyon zavarják el, aki nem végzi rendesen a munkáját, még megfeddni sem nagyon merik, nehogy odébb álljon - írták.

Azzal, hogy a szezonális munkák hosszabb időre biztosítanak jövedelmet a munkások számára, az előrelátóbb termelők akár fél évig is munkát tudnak adni a dolgozóknak, ezzel sokkal több időre fenntartva munkaerő megfelelő létszámát. 

Az agrár fizetések alakulásából jól látszik, hogy az mezőgazdasági állásokat kínáló szektor nem csak nehézségekkel, hanem komoly lehetőségekkel is kecsegteti a munkavállalókat. Az órabérért vagy napidíjért dolgozók éppúgy megtalálhatják a számításaikat, mint azok, akik hosszú távú elköteleződésre vágynak és alkalmazottként helyezkednek el.

Megosztás

További híreink

Kétszer annyi fa van a kihalás szélén, mint emlős, hüllő és kétéltű összesen

2025.02.15.

A világon mindenhol, így Magyarországon is visszaszorulóban vannak az erdők a megváltozott klíma miatt. A környezetvédők legújabb eredményei szerint a világ fáinak egyharmada veszélyeztetett, kétszer annyi fa van a kihalás szélén, mint emlős, hüllő és kétéltű összesen. Pedig az erdők nagyon sokat tesznek a bolygó egészségéért. Ha sikerülne megfordítani a folyamatot, akkor az emberiség elkezdhetné visszaszorítani a növekvő légköri szén-dioxidot és ezzel lassítani a klímaváltozást.

Érdemes átnézni, érdemes pályázni: több mezőgazdasági támogatást lehet lehívni 2025-ben

2025.02.15.

Érdemes átnézni és kihasználni a pályázati lehetőségeket, amelyek 2025-ben elérhetőek, vagy azok lesznek a gazdák számára.

Azt hiszi, jól tudja, melyik növény zöldség és melyik gyümölcs. Hát aligha…

2025.02.15.

A legtöbb élelmiszer-növényünk esetén megszokás alapján eldöntjük, hogy melyik a gyümölcs és melyik a zöldség. Van, ami sokaknál kétesélyes, mint a paradicsom vagy az avokádó. További érdekesség az is, hogy a dinnyék és a szamóca „egyértelműen” gyümölcsök, de lágyszárúak, azaz életmódjuk jobban hasonlít a zöldségekéhez, mint a többi gyümölcshöz, ami fán terem. Nem egyszerű tehát a helyzet.

Jól lehet keresni az agrárágazatban: több területen is vonzóak a munkabérek

2025.02.15.

A mezőgazdaságban tavaly júniusban 503 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagbér.

Közeleg a fontos határidő: hamarosan zárul az antibiotikum-forgalmazás jelentési felülete

2025.02.15.

Az illetékesek 2025. március 1-ig adhatják le éves jelentésüket az antibiotikum-hatóanyagtartalmú állatgyógyászati készítmények forgalmazásáról.

Súlyos hiányosságok és illegális termékek miatt azonnal felfüggesztette egy túrkevei húsüzem működését a Nébih - videóval

2025.02.14.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei.

Partnerhírek
Partner

Akár 35 millió Ft-os támogatással megjelent az új kertészeti pályázat

2025.02.11.

Megjelent a legújabb kertészeti pályázat, így most a kertészeti gazdaságok figyeljenek. Az új Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása (KAP-RD01a-1-25) pályázatra áprilistól lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

Partner

Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció

2025.02.11.

Lassan vége a 2. IBC után a 3. IBC ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Győr-Moson-Sopron, Győr

Vinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
BioNutria Bór lombtrágya, Dánia
Győr-Moson-Sopron, Győr

BioNutria Bór lombtrágya, Dánia

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 171 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás