Hirdetés
Kalóriaszegény sört találtak ki nőknek
A biomérnökök dolga nem egyszerű, mégis sokan választják ezt a hivatást. Az Ifjúsági Bolyai Pályázat nyertes munkáját elkészítő leendő biomérnök hölgy például egy olyan dolgot készített el, amely kiváló alapja lehet egy gyümölcsös aromájú, édesebb sörnek, amely akár a hölgyek kedvencévé is válhat.
Rimaszombati Fruzsina a Debreceni Egyetem biomérnöki képzésén vesz részt jelenleg. Gyermekkorában is foglalkozott már a biológiai és a környezet kérdéseivel, ezért esett választása felnőtt fejjel erre a hivatásra. Másodéves korában 5-ös osztályzatot ért el Mikrobiológia és mikológia tantárgyból, ajándékba pedig egy laborlátogatást kapott a jó tanulmányi eredményért cserébe.
Innentől van kapcsolatban a Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszékkel és most a tanszéken dolgozó Pfliegler Walter Péter mentorálásával nevezett be az Ifjúsági Bolyai Pályázatra. A versenyen egy kutatást kellett végeznie, amelynek „A sörélesztők egyedülálló evolúciós története: elméleti tanulságok és gyakorlati perspektívák” címet adta Fruzsina.
Hirdetés
A hirek.unideb.hu szerint a kutatás során egy olyan sörélesztőt sikerült létrehoznia, amely segítségével gyümölcsös, édes ízű, alacsony szénhidrát-tartalmú sör készíthető, ami, valljuk be, sok nő álma. Mindehhez az kellett, hogy egy olyan hibrid lager élesztőt készítsen, amely képes egy ale-kromoszómát stabilan megtartani, azaz rendelkezik az ale-ekre jellemző gyümölcsös aromavilággal.
A létrehozott hibrid nem tekinthető genetikailag módosított mikroorganizmusnak, így megfelel az Európai Unió előírásainak. Ez azt jelenti, hogy a későbbiekben akár forgalomba is kerülhet az új sörélesztő segítségével készített sör.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés