Hirdetés
Kár az erőfeszítésért, évente 1 milliárd tonna termést elpocsékolunk
Kifejezetten pazarlásra hajlamos társadalomban élünk egy friss kutatás szerint. Jellemzően a szükségleteiknél 10 százalékkal vásárolnak több élelmiszert a világ lakosai, ebből pedig 9 százalék később a kukában landol.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint sokkal több élelmiszer vész kárba, mint azt idáig feltételeztük. A megtermelt 2,1 milliárd tonna termés fele (!!!) vész kárba a túlfogyasztás, vagy a szemétbe dobás, vagy a nem elég hatékony termelési folyamatok miatt. A legkevésbé hatékony ágazat a haszonállattartás, amely mindössze 78 százalékos hatékonysággal dolgozik. Mintegy 1,08 milliárd tonna betakarított terményt használnak fel 240 millió tonna ehető állati termék, köztük hús, tej és tojás előállítására.
Az is egy fontos megállapítás, hogy minél nagyobb a kereslet az élelmiszerek iránt, annál inkább csökken az élelmezési rendszer hatékonysága. Ez jelentősen megnehezíti a növekvő népesség fenntartható élelmezését a feol.hu-n olvasható információk szerint.
Hirdetés
Szakértők szerint megfordítható lenne a folyamat, ha kevesebb állati terméket ennénk, csökkentenénk az élelmiszerhulladékot és nem fogyasztanánk többet táplálkozási szükségleteinknél.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés