Hirdetés
Kár érte 2016-ban? Ön is jogosult az 5 milliárd forintos alapból.
Fontos bejelentés érkezett a Földművelésügyi Minisztériumtól: 5 milliárd forint kárenyhítő juttatást folyósítanak azoknak a termelőknek, akiket 2016-ban valamilyen időjárási jelenség miatt kár ért.
Az 5 milliárdos kárenyhítési alapból azok a gazdálkodók részesülhetnek, akik az agrárkár-enyhítési rendszerben tagok, valamint az elmúlt év káreseményei alapján jogos igénylést nyújtottak be. A mintegy 3300 gazdát érintő kifizetésről a határozatot a következő napokban kapják meg az érintettek.
A 2016-os évet elsősorban a fagy- és jégkárok jellemezték. Nem meglepő hát, hogy a kifizetések 90 százaléka ezekre a káreseményekre kerül kifizetésre. A juttatást döntően az ültetvénnyel rendelkező károsultak kapják majd meg.
Hirdetés
A Földművelésügyi Minisztérium közleménye szerint most februárban tárgyalják az aszálydefiníció kiegészítését, a termelési értékcsökkenési limit újraértelmezését és az országos jégkármegelőző rendszer jövőbeni működési forrásainak biztosítását is magában foglaló, termelői visszajelzések alapján született FM kezdeményezést. Ezek elfogadása tovább segítheti a károsult gazdák gördülékenyebb kártalanítását, illetve a káresemények megelőzését is.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés