Hirdetés
Kata: új szabályozást és adózást javasol a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a kisadózóknak
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a katába építené a minimálbér változásait és olyan automatizmusokat integrálna a rendszerbe, amelyek csökkenthetnék a visszaélés lehetőségét. A szervezet valamilyen formában mindenképp megtartaná a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és elkerülné annak teljes megszüntetését. A kata ugyanis nemcsak a kedvező adómérték, hanem a minimális adminisztráció miatt is népszerű: már közel 450 ezer kisvállalkozó választotta. Azonban a komoly változtatások mellett is szólnak érvek.
A rendszer ugyanis komoly anomáliákat okoz, hiszen az adó mértéke 2013 óta gyakorlatilag változatlan, miközben a minimálbér több mint duplájára emelkedett - írta az Adózóna. A problémát egyrészt a bújtatott foglalkoztatás, másrészt a normál adózást választó vállalkozások egyre csökkenő nyugdíjjogosultsága okozza, miközben a kata felső határának emelése miatt más adónemekhez képest nagyságrendekkel kevesebbet kell adózni. A BKIK előrejelzésével összhangban az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a nagy felháborodást kiváltó „Lex Parragh” nem érte el a célját. A 40 százalékos büntetőadó az eredeti elképzelés szerint közel százezer katás vállalkozót érintett volna. Ténylegesen azonban végül csak a töredéküket, mint ahogy azt a BKIK prognosztizálta, a vállalkozók döntő többsége ugyanis nyilvánvalóan megtalálta a jogszabályi kiskaput.
Két éve igyekeznek változtatni a kisadózók szabályain
A BKIK már 2020-ban is a katás vállalkozókkal való párbeszédet szorgalmazta, és akkori kutatásában több mint 6 ezer érintett vállalkozó véleményét gyűjtötte össze. A felmérés szerint a vállalkozók több mint 42 százaléka el tudja képzelni valamilyen adóteher növekedését abban az esetben, ha a szabályozás egyszerűsége megmaradhat. Az érintett kisvállalkozók ezen kompromisszumkész hozzáállása jó alapot adhat a kata ésszerű újraszabályozására – olvasható a BKIK közleményében.
A versenyhátrányok kiküszöbölése miatt fontos az egyéb adónemekkel való korreláció is. Ugyancsak vizsgálat tárgya egy esetleges szakmaspecifikus adószabály bevezetése. A budapesti kamara továbbá vizsgálja a mellékállású katások adózását, ami szintén komoly visszaélésekre ad lehetőséget. Vizsgálják még azt is, hogy a NAV-hoz bekötött számlázási rendszerekben rendelkezésre álló adatbázisokat emellett érdemes lenne az ellenőrzésekhez felhasználni a visszaélés lehetőségének minimalizálása érdekében. A BKIK a javaslatok véglegesítését követően online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal és egyeztetni kíván a szakmai szervezetekkel is.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés