India tejipara Magyarország éves GDP-jének nagyjából kétharmadát, 83 milliárd dolláros értéket termel egyetlen évben. A hatalmas ország legkevesebb 250 millió dolláros bevételkieséssel számolhat, mert már nem szabad leölni a teheneket. A kormány még májusban hirdette ki a törvényt, amit a Legfelső Bíróság alkotmányellenesnek ítélt. Így egyelőre nincs hatályban, de India sok államában mégis bevezették a szent tehenek leölésének tilalmát.

Ráadásul fanatikus hinduk járják a piacokat és ha eladó teheneket látnak, melyeket a vágóhidak vennének meg, akkor közbelépnek. Méghozzá elég határozottan: agyba-főbe verik a rendszerint muzulmán kereskedőket.

Mi lesz a szent tehenek sorsa, ha nem szabad levágni őket?

Új-Delhi mellett működik egy mintabirtok, ahol háromszáz nyugdíjas tehén éli vígan a napjait. A Shri Krishna Gaushala egy 15 hektáros farm, ahol a teheneket minden kényelemmel felszerelt istállók várják. Csakhogy Indiában eddig évente 20 millió tehén végezte a vágóhídon. Ebből háromszáz luxus nyugdíjas állat nem tűnik igazán soknak. A témát a hvg.hu írta meg.

Nem lehet vágóhídra küldeni a szent teheneket Indiában, csődbe mehetnek a tehéntartók
Mit csináljak a tehenemmel, ha nem vágathatom le?

- panaszkodott egy gazda a Bloomberg hírügynökség tudósítójának. Ha szabadon engedem, akkor nem kapok érte semmit, de lelegeli a termést. 70 millió kisebb gazdaság problémája ez Indiában, ahol a tej és tejtermékek fogyasztása évente átlagosan 4,3 százalékkal növekszik. India már ma is a világ legnagyobb tejtermelő országa, de a lakosság dinamikus növekedése és a javuló életszínvonal miatt a jövőben valószínűleg még több tejre lesz szükség.

Indiában 2014-ben került hatalomra a vallásos hindu mozgalom, amely rendkívül komolyan veszi azt, hogy a tehén szent állat. Azóta egyre csak szigorítottak a szabályokon, míg végül tavaly májusban eljutottak a teljes tilalomhoz. A vágóhidak emiatt a csőd szélén állnak. A kis gazdaságok pedig kétségbeesetten számolnak, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést, amit eddig az eladott tehenekből származó bevétel is növelt. Sokan más utat választanak és áttérnek a bivalyok tenyésztésére. Ez ugyan macerásabb, mert a kinyert tej zsírtartalma magasabb, és azt nem mindenki szereti. Viszont a bivaly nem számít szent állatnak Indiában és le lehet vágni.

Ez a kormány azon az állásponton van, hogy a tehén mindnyájunk édesanyja

- mondta a Bloomberg indiai munkatársának annak a tehénfarmnak a főnöke, ami a 300 nyugdijas szent állat ellátásáról gondoskodik. Az állam nem csak beszél, hanem fizet is: a mintagazdaságot a vallásos hinduk adományain túl 5,8 milliárd rúpiás kormányzati támogatás tartja fenn. De ez csak a külsőség. A valóságban a 70 millió pórul járt kisgazda nem tudja eladni a tehenét, melyet szentnek tekintenek a vallásos hinduk, akiknek mozgalma 2014 óta hatalmon van az 1,3 milliárd lakosú Indiában.

Megosztás

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás