Elérhető az első, 2017-2018-as szezonra vonatkozó gabonapiaci előrejelzés. Az elkészítés során figyelembe vették az időjárási körülményeket és a termesztők vetéssel kapcsolatos (árvezérelt) döntését is. A FAO által publikált első kalkulációk igazán kecsegtetőek lettek.

A világ teljes gabonatermése elérheti a 2 597 millió tonnát, alig 9 millió tonnával elmaradva a tavalyi rekordtól. A tavalyi évhez képest kismértékű eltérést a búza okozta. A farmerek ugyanis szerte a világon (Ausztrália, Kanada, Egyesült Államok) kicsit elpártoltak a növénytől és így várhatóan 2,7 %-kal kevesebb terményt takaríthatunk majd be.

Ettől függetlenül a szemes terményeknél kiemelkedő eredmény (1 353 millió tonna) várható 2017-ben, ami mögött Brazília és Argentína áll, együtt Dél-Afrikával. Utóbbi a tavalyi szárazság után tér ezzel magához. Indiában és Indonéziában növelték a rizzsel bevetett földek nagyságát, Brazíliában és Kínában ugyancsak jó év várható, ami ellensúlyozza a terméskiesést az aszályos Sri Lankán. Így összességében a rizstermelés szintén nőhet, 1 %-kal – olvasható a FAO közleményében.

Gabonafelhasználás és -készletek

Igencsak lecsökkent az állati takarmányok és a bioüzemanyagok iránti igény az elmúlt egy évben. Ennek most érezhetjük meg a hatásait. Idén ugyanis várhatóan alig 1 %-kal nő a gabonatermények felhasználása, ami a tavalyi 2,2 %-hoz képest jelentős csökkenés.

Kevesebb gabonát használhatunk fel idén, mivel kisebb az érdeklődés a bioüzemanyagok iránt is
 

A termelés és a fogyasztás összevetése alapján az idei szezon végére 680 millió tonna gabonát tudhatunk majd a raktárakban – csupán kétmillió tonnával kevesebbet az előző évhez képest, megnyugtató szinten hagyva a globális raktárkészlet és felhasználás egymáshoz viszonyított arányát (25,4 %).

A búzakészletek 2,5 %-kal nőnek (246,6 millió tonnára), míg a kukorica 4 %-kal csökken (207 millió tonnára), a rizs változatlan marad (170 millió tonna).

Csökkentek az élelmiszerárak

Miközben a szakemberek a várható termésmennyiséggel voltak elfoglalva, nyilvánosságra hozták a márciusi világpiaci élelmiszerárakat. Mivel igen bőségesek a meglévő készletek és a jövőbeni kilátások is biztatóak, így azok 2,8 %-kal csökkentek.

A FAO gabonaár index közel 2 %-ot csökkent február óta (ezen belül is főleg a búza és kukorica), elérve a tavaly márciusi szintjét. A növényi olajok 6,2 %-kal kerültek kevesebbe a világpiacon: a pálma- és szójaolaj ára változott a legerőteljesebben, miután megérkeztek a jó termelési előrejelzések. Repce és napraforgómag-olajból is jobban állunk a vártnál, így itt is csökkenést regisztráltak.

A cukor volt a másik alapvető élelmiszer, melynek ára a legnagyobb, 10,9 %-os esést produkálta. 2016 májusa óta nem volt ilyen alacsonyan a FAO cukorár-index. A kereslet gyenge, miközben a Brazília hatalmas készletekkel lép a piacra a kiváló év és a vártnál kisebb volumenű bioetanol előállítás együttese miatt.

Nem probléma a tejtermékek elérhetősége sem, így itt is (jelen esetben 2,3 %-os) gyengülés tapasztalható.

Egyetlen kivételt a húsfélék képezik, melyek ára 0,7 %-kal növekedett az ázsiai kontinens sertéshús-igénye miatt.

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás