Kisebb testű növényevő, ami igen szociális és képes az emberrel is kapcsolatot teremteni. Kutatások bizonyítják, hogy terápiás állatnak is kiváló, és még hasznot is hajthat - vajon melyik állat lehet az?

Egy kísérletben bebizonyították, hogy a kecskék legalább olyan jól kommunikálnak (illetve, szeretnének kommunikálni) az emberekkel, mint a kutyák vagy a lovak. A kecskéknek egy lezárt dobozból kellett kivenniük a jutalomfalatot. Néhány alkalommal ember is volt velük. A kecskék hamar megtanulták, melyik dobozból hogyan kell kivarázsolni a finomságot. Amikor sikerült nekik, olyan dobozt tettek eléjük, amivel hiába próbálkoztak, nem tudták kinyitni. A kinyithatatlan dobozos kísérleteknél már egy ember is jelen volt. És itt jön a dolog lényege: a kecskék, amint rájöttek, hogy egyedül nem megy, egyre többet pislogtak, tekintgettek és fordultak a jelen lévő ember felé, mindenféle kecske oldalról könnyen értelmezhető jelzést küldve, hogy segítsen nekik. Keresték a szemkontaktust, segítséget vártak, ahogy egy kutya, vagy egy ló tenné. A kísérlet igazolta, amit egyébként minden kecsketartó tud: a kecske nem is olyan buta. Sőt, kifejezetten intelligens, tanulékony állat. (A kísérletet a Queen Mary University of London mezőgazdasági karán végezték, a www.smithsonianmag.com oldalon megtalálható, eredményekkel és fényképekkel).

Terápiás haszonállat lehet a kecske is?

Vannak, akik (már Magyarországon is) kecskék szabad idomításával foglalkoznak, és bemutatókat is tartanak. Nem annyira új dolgok ezek, mint gondolnánk: régen a cirkuszokban is felléptek kecskék, vagy húzták a kis gazdáik kocsiját. A témát Pallagi Zsuzsanna, a GerecseKecske képviseletében járta körül a Magyar Mezőgazdaság cikkében. Egyes ötletek szerint ha a lovak és a kutyák lehetnek terápiás állatok az agresszivitás, a depresszió és egyéb lelki panaszok kezelésére, akkor egy kistestű, békés, tökéletesen szociális növényevő állat is. Miért ne lehetne bevezetni a kecsketartást a felzárkóztató iskolákban, a szeretetotthonokban és minden olyan helyen, ahol lelkileg sérült gyermekek, felnőttek próbálnak magukra találni?

Haszon még a kecske teje

Persze a kecske hozzáadott értéke sem megvetendő. Ahogy a kutyáé a puha, kanapé mellett lábunkhoz simuló meleg test, a házőrzés, a lóé a lovaglás élménye, a kecske tejet ad. Megfontolandó ez például egy családnál, vagy olyan intézménynél, ahol emberekkel foglalkoznak, akiket egészséges élelmiszerrel is el kell látni. El is kezdődött a kecskék „terápiás célra való használata”, de többnyire megrekedt az állatsimogatónál. Bár ez is fantasztikus dolog, de azért ennél több is kihozható ebből az állatból. Sok kecsketartó és tenyésztő szívesen felvállalna néhány gyerekcsoportot. Különösen akkor, ha nincs miért szégyenkeznie a saját gazdaságában, mert az állatok tiszták és egészségesek. Jó a vevőknek, mert saját szemükkel győződhetnek meg arról, hogy az állatok egészségesek, kedvesek és nem fáj nekik a fejés. Valamiért ez sokszor kérdés a városi emberek szemében. Legtöbbjük meg van arról győződve, hogy a fejés fájdalmas és kellemetlen, kényszer), és arról is, hogy a kecskék nem büdösek - írja a szerző, aki maga is kecsketartó.

Ha ezt a „simogatósdit” szeretnénk hivatalossá tenni, ugyanabba ütközünk, mint egyéb más ügyek intézésénél. Engedélykérésbe, kötelezettségekbe és elvárásokba. Mivel ez egyfajta vendéglátásnak, illetve rendezvénynek minősül, a kézmosóhelyiségtől az illemhelyig mindenfélét kell biztosítani a vendégeknek. A józan paraszti ész azt mondja, hogy ha az állatok tejtermelésre alkalmasak (egészségesek), és ehhez rendelkeznek a megfelelő dokumentációval, ha a tartási hely megfelel a hatóság követelményeinek állattartás szempontjából, sőt, a gazdaság a tejfeldolgozás szigorú előírásainak is eleget tesz, akkor miért ne felelne meg néhány látogató karámon belüli bámészkodásának?

Mire lehet jó még az állat?

De lehet jövője annak, hogy a kecskék ne csak tejtermékkel, hússal, kiskecskével vagy netalántán bőrrel boldogítsák az embereket. Hanem igazi élménnyel is, és ezek az állatok is elnyerjék egyszer hivatalosan is a „társ” illetve a „terápiás” jelzőt. És ahogy egyre ismertebbé válnak, úgy lesz egyre népszerűbb a tartásuk, nő az állat renoméja, a termékek iránti kereslet, és felemelkedhet a szegény ember tehene. Amerikában például elvonó-programokon, egyes fegyintézetekben és kiskorúak javítóintézetében már használnak kecskéket. Sőt, az ottani „kecskés szervezetek” az állammal együtt kifejezetten támogatják ezeket a programokat. Létezik olyan kecskefajta, amit kifejezetten erre ajánlanak: a nigériai törpekecske. Továbbá vannak, akik terápiás célra tartanak kecskéket, eredményeiket rendszeresen publikálják. Például a Hoegger Farmyard.

Olvassa el korábbi cikkünket is, amiben leírtuk, mire figyeljen, ha juh vagy kecske van a gazdaságban.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás