Hirdetés
Kénytelenek változtatni a gazdák: kevesebb kukoricát termeszthetnek majd
Társadalmi szempontból is igen komoly problémát jelent az, hogy milyen hatással lesz a jövőben a terméshozamra a klímaváltozás. A Nature Food tudományos lapban megjelent publikáció szerint a gazdáknak változtatniuk kell a vetés időpontján és más fajtákat kell választaniuk, hogy elkerüljék a súlyos veszteségeket, továbbá azért, hogy a magasabb szélességi fokokon lévő régiókban is nyereséget tudjanak termelni. A kutatók szerint a kukorica termőterülete visszaszorul, a búzáé pedig kibővül.
"Azt már látjuk, hogy az új éghajlati feltételek a terméshozamokat egyre több régióban a szokásos tartományon kívülre szorítják. Az emberiség okozta üvegházgáz kibocsátás növeli a hőmérsékletet, megváltoztatja a csapadék eloszlását, és még több szén-dioxidot juttat a légkörbe. Ez hatással van a haszonnövények növekedésére, és a klímaváltozás szélsőséges időjárásban megtestesülő változásai már a következő évtizedben vagy még annál is hamarabb megtörténnek a világ kulcsfontosságú élelmiszertermelő régióiban" - mondta Jonas Jägermeyr, a tanulmány vezető szerzője. A klímatudós és terménymodellező a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének, a New York-i Columbia Egyetem Földtudományi Intézetének és a Potsdami Klímakutató Intézetnek is munkatársa (PIK) - írta a Phys cikke alapján a Magyar Mezőgazdaság.
Ez azt jelenti, hogy a gazdáknak sokkal gyorsabban kell alkalmazkodniuk, például változtatniuk kell a vetés időpontján, vagy más fajtákat kell választaniuk ahhoz, hogy elkerüljék a súlyos veszteségeket. Ahhoz, hogy a magasabb szélességi fokokon lévő régiókban is nyereséget tudjanak termelni, alkalmazkodniuk kell - folytatta.
A kukorica termőterület nagysága visszaesik, a búzatermesztés növekszik
A legújabb éghajlati előrejelzések és termésmodellek kombinálásával a mostani tudás alapján egy kutatócsapat megalkotta a jövő hozamainak előrejelzését. Már a közeljövőben is szignifikáns változásokat jeleznek előre a legfontosabb termőterületeken is. A kukoricát több égövön is termesztik, beleértve a szubtrópusi és trópusi országokat is, ahol a hőmérséklet növekedése kedvezőtlenebb hatású lesz, mint a hűvösebb, magasabb szélességi övön elhelyezkedő régiókban. Észak- és Közép-Amerika, Nyugat-Afrika, Közép- és Kelet-Ázsia esetében akár 20 százalékos visszaeséssel is számolni kell a kukorica termésmennyiségében. A legtöbb mérsékelt égövön megtermő búzánál ezzel szemben a klímaváltozás miatt nagyobb hozamok várhatóak, beleértve az USA északi területeit és Kanadát, valamint Kínát.
A meglévő egyenlőtlenségek nagyobbak lesznek
"Az egyik hatás, amit az adataink egyértelműen mutatnak, hogy a szegényebb országokban várhatóan a termésmennyiségek is erősen visszaesnek a fő élelmiszerek esetében. Ez tovább fogja súlyosbítani a már amúgy is meglévő különbségeket az élelmiszerbiztonság és a jólét terén is" - mondta Christoph Müller, a Potsdam Intézet kutatója. Ami fontos, hogy az északi féltekén a búza hozamának növekedése nem fogja pótolni a déli féltekén kieső kukoricát.
A szegény országok és az érintett családi gazdaságok maguk sem képesek kilépni a világpiacra a terményeikkel. Emiatt a most előrejelzett változás a mezőgazdasági termelésben azt jelentheti, hogy míg egyes régiókban súlyossá válik az élelmiszerbiztonság helyzete, másoknál extra profit jelentkezik majd. A hőmérséklet nem az egyetlen releváns befolyásoló tényező a jövő termésmennyiségénél. A légköri szén-dioxid magasabb szintje pozitívan hat a növények fejlődésére, különösen a búza esetében. Ez azonban kedvezőtlenül hat a tápanyagszintjére.
"Még a legoptimistább klímaváltozási forgatókönyvek esetében is, amikor társadalmi szinten óriási erőfeszítéseket teszünk a globális hőmérséklet emelkedésének csökkentésére, a világ mezőgazdasága egy új éghajlati valósággal kell, hogy szembenézzen" - mondta Jägermeyr.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés