Hirdetés
Két magyar lány baktériumkoktélja szabadíthatja meg a világot a műanyagoktól, a Techstars is befektetett
Két magyar fiatal olyan, a világon egyedülálló baktériumkoktélt állított elő, amely 7 hét alatt képes bármilyen egyszer használatos műanyagot lebontani. Az ipari tesztelés most kezdődik meg, miután a Poliloop nevű biotech startupjukba a budapesti Vespucci Partners és a világ egyik legelismertebb nemzetközi akcelerátora, az amerikai Techstars is befektetett. A folyamat végére a műanyagokból újra természetazonos anyag lesz: a lebontással szerves iszapot, komposztot nyernek, amiből bioműanyag is előállítható.
A Poliloop két alapítója, Madaras Liz és Lévay Krisztina a Budapesti Műszaki Egyetem gyógyszervegyész-mérnöki mesterképzésén ismerkedtek meg. Valami másra vágytak, mint a hagyományos, gyógyszercégeknél épített vegyészmérnöki karrier, ezért az egyetemi óráik után és hétvégente, saját erőforrásból laboratóriumi kutatásokba kezdtek, és azt vizsgálták, hogy az ő szakterületükön hogyan tehetnének valamit a természet védelméért – írta meg a Forbes.
Az eredmény
A két fiatal körülbelül 2 év fejlesztés után egy olyan baktériumkoktélt állított elő, amely a főleg élelmiszeriparban használt, gyorsan keletkező csomagolási műanyagok mindegyikét képes lebontani 6-8 hét alatt. A folyamat végére a műanyagokból újra természetazonos anyag lesz, hiszen a lebontással szerves iszapot, komposztot nyernek, amiből bioműanyag is előállítható. Ezzel a megoldással a Poliloop egyfajta körkörös gazdaságot teremt meg, amivel a nagy FMCG-cégeknek lehetősége lesz ugyanazt a műanyag csomagolást újra és újra felhasználni. A Poliloop eljárása minden előzetes kémiai kezelés, feldolgozás és komolyabb tisztítás nélkül képes eltüntetni a műanyagot, ráadásul a folyamat során nem szabadul fel semmilyen káros anyag.
A támogatók és a többiek
A Poliloop 2019 elején bekerült az amerikai Techstars akcelerátor 3 hónapos Abu-Dzabi programjába, ahol cégindításhoz, valamint üzlet- és termékfejlesztéshez kaptak tanácsokat. Azóta Liz tölti be az ügyvezetői feladatokat, Krisztina a technológiai fejlesztést viszi, Antal Gábor pedig minden operatív feladatot visz a beszerzéstől a back office-ig. Nemrég csatlakozott hozzájuk Colin Helm, aki egy másik Techstars-startuptól került a Poliloop körébe, ő az értékesítési és marketing feladatokat látja el. A most következő mérföldkő az ipari tesztelés lesz, amely sikeres elvégzése után már több Fortune 500-as cég is jelezte, hogy együttműködne a céggel.
A biotechnológiai startupba a Techstars eljárásmódja szerint 20 ezer dollárt és 3 havi képzést ajánlott 6 százalék tulajdonrészért cserébe.
A program végén újabb 100 ezer dollárt (kb. 31 millió forintot) fektettek be átalakuló tagi kölcsön formájában, amit most, a magyar Vespucci Partners befektetésekor konvertált részvényekre. A Vespucci Partners 2 millió dollárt (kb. 630 millió forintot) fektetett be kisebbségi tulajdonrészért cserébe, amit a cég főleg a skálázódás és ipari tesztelés finanszírozására fordít majd. Az alapítók továbbra is többségi tulajdonban vannak.
Így írnak a módszerükről:
Létrehoztunk egy baktérium koktélt, mely alkotói együttes erővel képesek lebontani a műanyag hulladékot. A polimerlánc szén atomjai szolgálnak elsődleges szénforrásul, amit aztán a sejtek anyagcsere folyamataik fenntartására fordítanak. A folyamat hasonló, mint ami egy komposztáló ládában zajlik, csak itt a nyersanyag fosszilis eredetű. Ezek a mikroorganizmusok elérték, hogy az egykor volt állati és növényi maradványokból felépülő műanyagok visszakapják eredeti, több millió éves szerepüket és újból a földi ökoszisztéma részei legyenek.
Milliárdok, támogatás, részesedés, bővülés
A portál arról is beszámolt, hogy a Vespucci Partners az X-Ventures Delta Jeremie-alapot vette át, amelyben 13,4 milliárd forintot kezel. USA-beli kapcsolati tőkéjükkel egyrészt magyar cégeket vinnének Amerikába, másrészt amerikai cégek fejlesztését hoznák haza. A Techstarsba is az ő ajánlásuk, egy sikeres pitch és néhány hónap válogatás után jutott ki a Poliloop. Azt már a Bahír oldalán olvashatjuk, hogy a Techstars egy olyan támogató, aki az induló vállalkozások üzleti életbeli eredményeit gyorsítja fel. Lehetőséget biztosít partnerei számára a fejlődésre, amelynek során általában néhány 10 ezer dollár befektetésével, oktatással, a közösséget biztosító coworking irodával és kapcsolati hálójával segíti a startupokat. A leghíresebb acceleratorok között van a Y Combinator, a 500Startups és a Techstars is. A velük való kapcsolat lehet a kiugrást hozhat a korai fázisban lévő startupok és a tehetséges vállalkozók számára – írják. A startup teljes történetét ide kattintva lehet elolvasni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés