Megközelítőleg 2 százalékkal kevesebb sertést és közel 2 százalékkal több baromfit vágtak a magyar vágóhidak tavaly az előző évhez képest. A szarvasmarhavágás gyakorlatilag azonos szinten maradt a két vizsgált évben. Ez derült ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentéséből. Az anyag szerint a magyarországi vágóhidakon 4,620 millió sertést vágtak le tavaly, ami közel 85 ezer darabbal kevesebb az előző évi adatokhoz képest. A levágott állatok élősúlya összesen 542 ezer tonna, hasított súlya 437 ezer tonna volt, ezek gyakorlatilag megegyeztek az előző évi értékekkel.

Az MTI számolt be róla, hogy az anyag szerint tavaly a sertés exportja 35,6 ezer tonna, az import 51,5 ezer tonna volt. Élő sertés főként Szlovákiából, Németországból és Csehországból érkezett, a kivitel leginkább Romániába, Ausztriába és Szlovákiába irányult a januártól novemberig tartó időszakban. A sertésállomány a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2,63 millió volt Magyarországon 2019. december 1-én. Az állomány nagysága 237 ezerrel maradt el a 2018. decemberi létszámtól.

A magyar vágóhidak teljesítményéről készítettek statisztikai elemzést a NAIK-AKI szakemberei - képünk illusztráció

Valamivel több baromfi került a magyar vágóhidak kezelésébe, mint 2 éve

A jelentés alapján tavaly 220,9 millió darabot vágtak baromfiból. Ez 1,8 százalékkal több, mint 2018-ban. A levágott baromfi 79 százaléka csirke volt, amelyből 173,8 milliót vágtak, 2,9 százalékkal többet, mint tavalyelőtt. A pulykák aránya 3,2, a kacsáké 15,1 százalék volt. Vágókacsából tavaly 33,3 milliót, libából 6,3 milliót vágtak. A KSH adatai szerint a tyúkfélék hazai állománya 30,9 millió volt 2019. december 1-jén, amely 217 ezerrel több, mint egy évvel azelőtt. Szarvasmarhából 112,1 ezer darabot vágtak le 2019-ben, a levágott állatok élősúlya 57,9 ezer, hasított súlya összesen 29,7 ezer tonna volt. Az élő- 2,2, míg a hasított súly 2,0 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A levágott szarvasmarhák 63 százaléka tehén, 22 százaléka bika volt. A tehenek vágása 1, a bikáké 5 százalékkal csökkent, az üszők vágása 3 százalékkal nőtt a darabszám alapján 2019-ben az előző évhez hasonlítva. A szarvasmarha-állomány 2018 decembere óta 24 ezer darabbal nőtt, 2018 júniusa óta 1600-zal csökkent. A tehenek száma 413,5 ezer volt 2019. december 1-jén, ami 11 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A vágott juhok száma kicsivel csökkent

A magyarországi vágóhidakon levágott juhok száma közel 46 ezer volt 2019-ben, amely 1 százalékos csökkenés az előző évhez viszonyítva. Anyajuhból több mint 6100 darabot vágtak, amelyhez 301 tonna élősúly tartozott. A KSH adatai szerint a juhállomány 1,06 millió volt 2019. december 1-jén, ez 4 százalékkal kevesebb az előző évhez képest - olvasható a dokumentumban. A Vágóhidak élőállat-vágása című 20 oldalas statisztikai jelentés ezen a hivatkozáson érhető el.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás