Az orosz-ukrán válság már nem csak társadalmi konfliktusokat okoz a két ország, illetve az Európai Unió között, egyre inkább a gazdasági hadviselést is bevetik a felek. Ezen lépés első érintettje Lengyelország lehet. Nem lehet véletlen, hogy a lengyelek az első számú szenvedői az orosz lépésnek, ugyanis Lengyelország volt az egyik legaktívabb EU tagállam, amikor az Oroszország elleni szankciókról volt szó. Oroszország legújabb rendelete szerint ugyanis a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét nem fogadhatja az ország. Tiltólistán szerepel többek között a körte, alma és a káposzta, illetve ezek friss és tartósított formái. Lengyelország ezzel a tiltással éves szinten körülbelül 1 milliárd dolláros bevételtől eshet el. A lengyelekkel kapcsolatos szigorítás augusztus elsején lép életbe. Alekszej Alekszejenko kijelentette: ez az intézkedés szerves részét képezi annak a július 28.-án nyilvánosságra hozott tervezetnek, mely szerint Oroszország megtiltja a zöldség és gyümölcs importot az Európai Unióból. Ennek leginkább az Unió keleti tagállamai lehetnek az áldozatai. A Reuters hírügynökség által megszólaltatott lengyel zöldségtermesztési szövetkezet vezetője szerint az orosz határozat pusztán politikai indíttatású, ezzel veszélybe sodorva a lengyel zöldség és gyümölcs exportot, mivel az orosz export a lengyel exportok 60-70 százalékát teszi ki.
Hogyan hathat ez a szankció Magyarországra?
Magyarország szerencsés helyzetben van, mivel a fő export-területei az Európai Unión belül vannak, mint például Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztria, vagy éppen Nagy-Britannia. Ennek hála, amennyiben Oroszország betartja ígéretét, miszerint az Európai Uniós tagállamoktól nem fogad export-termékeket, a magyar gazdaságban nagyméretű károkat nem fog okozni. Az Oroszország felé exportált zöldség és gyümölcs körülbelül a magyar export 8-10 százalékát teszi ki, ami körülbelül 100 ezer tonnát jelent. Ezen belül a gyümölcsök részaránya 60-70 százalék, a fennmaradó hányada zöldség. Forrás: index.hu, mfa.gov.hu

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás