A Szentlőrinci Gazdanapok 1994-ben nyitotta meg először kapuit. Az eltelt negyedszázad alatt a Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárává nőtte ki magát, s immár huszonhatodik alkalommal augusztus 2. és 4. között várja a szakmai és nagyközönséget.

A vásár három napja alatt a korábbi évekhez hasonlóan csaknem négyszáz - hazai és külföldi - mezőgazdasági gépforgalmazó, állattenyésztő és az ehhez kapcsolódó tevékenységet folytató cég, az élelmiszeripari ágazat jeles szereplője, valamint a rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén is lesznek olyanok, akik most először mutatkoznak be a Szentlőrinci Gazdanapokon. A magyarok mellett kiállítanak német, horvát és szlovén agrárvállalkozások.

Ahogy az elmúlt esztendők során, most is a megnyitót követő szakmai napon a termelőket érintő kérdések kerülnek a középpontba. A két napon át tartó szántóföldi bemutatón pedig a gyakorlatban ismerkedhetnek meg a legújabb, a növénytermesztésben alkalmazott eljárásokkal, az erőgépekhez csatlakoztatható adapterekkel, valamint egy új betakarító géppel az IDEÁL-lal. E mellett 2014-től a vásár keretein belül kerül sor a Nemzeti Vágta egyik hivatalos előfutamára, a Szentlőrinci Vágtára, valamint traktoros-versenyt is rendeznek, amelyen mind a két nem képviselteti magát.

Elsődleges célunk, hogy a vásár a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mellett mind nagyobb hangsúlyt kapjon a hazai termékek népszerűsítése is. Mindemellett a vásár jó lehetőséget teremt arra, hogy a szakmaiság jól ötvöződjön a könnyed kikapcsolódással. Vissza nem térő alkalom arra, hogy kötetlen formában találkozhassanak egymással a termelők és vásárlók, a szakmabeliek és az érdeklődők, miközben akár üzletek is megköttetnek, vagy legalábbis elkezdődhetnek az erre irányuló tárgyalások - hangsúlyozza Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója.

Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója Fotó: Dittrich Éva

A megnyitó napján a Kistermelők Házában sorra kerülő szakmai nap az agrárfinanszírozás, „A szántóföldtől az asztalig”, valamint „A helyi gazdaság és a vidék jövője” mottók köré szerveződik. Ezen belül is kiemelt helyen szerepel az eredményes ökológiai gazdálkodás digitális agrárstratégiában és a precíziós gazdálkodásban elfoglalt szerepe. E témakörön belül többek között szó lesz a növényvédelmi előrejelző rendszerről, az ökológiai növényvédelem lehetőségeiről, a precíz gabona-kereskedelemről. A MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Jakab István vezette agrárfórum középpontjában pedig a vidékfejlesztés áll majd. A Takarék Csoport részvételével az agrárium finanszírozásáról szerveznek kerekasztal beszélgetést. A szakmai nap Leader Műhellyel zárul Helyi(M)Értékeink címmel, amelyen a Szigetvár-Szentlőrinc térségének öko-turisztikai fejlesztésében rejlő lehetőségek kerülnek terítékre. A szakmai nap az agrár-szaktanácsadók Nemzeti Agrárgazdasági Kamara akkreditált programja is egyben.

Idén a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő sorozatunkban, amelynek keretében évről évre más és más országot/országrészt helyezünk a középpontba, idén Székelyföld lesz a kiemelt partnerünk. Ezen alkalomból Tőkés László úr az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő látogat el a rendezvényre és mond köszöntőt a megnyitó során. Külön standon székelyudvarhelyi és csíkszeredai gazdák mutatkoznak be, a kulturális programban pedig a Csíkcsomortyánból érkező Csomortányi Gál László festőművész alkotásai lesznek láthatók - emeli ki Pohl Marietta.

Ebben az esztendőben is megrendezzük az Agro Naplóval közösen a Gazdanapok ÁSZAI versenyt, ahova a DASzk dél-dunántúli régió mezőgazdasági középfokú intézményeiben tanuló diákokat hívtuk meg. Idén – megduplázva a tavalyi számot – hat intézményből - Sellye, Szentlőrinc, Villány, Lengyel, Szekszárd, Kaposvár - érkeznek öt-öt fős csapatok, de Székelyudvarhelyről is várunk egy csoportot. A feladatok összeállításakor a legfontosabb szempontnak a játékosság mellett azt tartottuk, hogy az egyes intézmények tanulói bepillantást nyerhessenek a másikban folyó szakmai képzésbe is, s ezzel átfogóbb képet kapjanak a mezőgazdaság egészéről, annak egyes ágazatairól. A rendezvény támogató szakmai partnere a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara,  aki egyben a zsűrit is biztosítja.

Újdonsággal is várjuk a termelőket, ebben az esztendőben speciális - mezőgazdasággal foglalkozó szaklapok, elektronikus sajtó - média udvarral bővül a tematikus - Őshonos-, Baranya-, Agrártörténeti, Falusi turizmust bemutató Káca Tanya - udvarok köre.

Továbbra is megmaradnak a tematikus részei a vásárnak, így többek között a karámkomplexumban az őshonos állatokat bemutató udvar szürke marhával, bivallyal, őshonos juhfajtákkal és parlagi szamárral, valamint a Baranya udvar, ahol a megyei értéktárba bekerült baranyai óriás nyúl és baranyai tyúk lesz megtekinthető. A megyei hagyományok, mint értékek szintén itt mutatkoznak be. A kézműves utcában pedig kizárólag a helyi termelők és a helyi terméket előállítók kínálják majd portékáikat.

Mindezek mellett idén is számos kiállításon belüli kísérő program várja majd a Szentlőrinci Gazdanapokra látogatókat. - tájékoztatott Pohl Marietta

A rendezvény fő támogatója:

Takarék Csoport - Takarék Agrár Igazgatósága

Szentlőrinc Város Önkormányzata - az Alapítvány együttműködő partnere.

Kövesse programjainkat a Vállalkozói Központ Facebook oldalán facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont

Forrás: Szalai Kornélia

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás