Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése. Az agráriumban munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Baranya megyei Szentlőrincen pénteken. Vitályos Eszter a 26. alkalommal, rekordszámú, 450 kiállítóval megrendezett Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági szakvásár megnyitóján elmondta, hogy a földművelésnek, állattenyésztésnek nem csak történelmi hagyományai vannak, de kiemelkedő közösségépítő szereppel is bírnak.

Az államtitkár szerint Magyarország kedvező lehetőségekkel rendelkezik az agrárgazdasági termeléshez, ami jelentős növekedési potenciált hordoz magában. Ennek kihasználása közös feladat és kötelezettség. Ezért is fontos cél a mezőgazdaság támogatása, az ágazat területén működő mikro-, kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítása - mondta.

A mezőgazdaság fejlesztése volt a 26. Szentlőrinci Gazdanapok szakmai előadásainak egyik legfontosabb témája - Fotó: Baranya Megyei Vállalkozói Központ

A törekvések között sorolta fel a fiatalok helyben, vidéken maradásának, aktivitásának támogatását, miután az új nemzedék elköteleződése elengedhetetlen a helyi mezőgazdasági tevékenység fejlesztéséhez. A helyi gazdaság, a vidék jövője - emelte ki. Vitályos Eszter szerint a mezőgazdaságban rejlő jövőbeni lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázását segíti a szentlőrinci vásár is, amelyen egyebek mellett Magyarország digitális agrárstratégiájának, a precíziós gazdálkodásnak vizsgálatára vagy agrárfinanszírozási kérdések megvitatására is lehetőség nyílt.

Új kihívásoknak kell megfelelni

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke kiemelte, hogy a minden Kárpát-medencei gazdának új kihívásoknak kell megfelelnie. A következő 3 évtizedben a fogyasztás 15 százalékos emelkedésével együtt csökkenhet a termőterületek mérete, miközben a keleti piacok további jelentős előretörésére lehet számítani - sorolta. Emiatt kisebb területen, professzionális gazdálkodással, változó időjárási körülmények között kell magas minőségű mezőgazdasági termékeket előállítani. Az eddigi tapasztalatok a magyar gazdatársadalom felkészültségét bizonyítják - folytatta.

Erdélyben az egységben hisznek

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Gazdaszervezetek Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy kulcsfontosságú a mezőgazdaság fejlődése, az a Kárpát-medence kiemelt közös ügye. Mint mondta, egy ország, egy nemzet függetlenségét nem csak katonák és fegyverek szolgálhatják, hanem a mezőgazdaságban résztvevő gazdák is. A péntektől vasárnapig tartó Szentlőrinci Gazdanapok Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvására, ahol idén rekordszámú, 450 hazai és külföldi mezőgazdasági gépforgalmazó, állattenyésztő és ezekhez kapcsolódó tevékenységet folytató cég és az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás jelent meg. Mellettük őstermelők, kistermelők, kézművesek is megmutatták magukat és termékeiket. Az eseményen rendezték meg a Szentlőrinci Vágtát. A győztesek vesznek részt Budapesten a Nemzeti Vágtán.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás