Rövidített határidővel kell intéznie minden hatóságnak néhány beruházást. Ezeknél a környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a természetvédelmi eljárások kivételével az összes közigazgatási hatósági ügyet gyorsítva kell intézni, a rendelet hatálybalépésekor már folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyek esetében is. A Homokhátság, a Túr folyó torkolata, a a Szentendre Regionális Déli Vízbázis megóvásához szükséges kármentesítés és a Felső-Tisza Gulács feletti szakasza is érintett.

Kiemeltnek minősített vízügyi beruházásokat egy 2023. március 6-án este megjelent rendelettel a kormány – írta meg a HVG. A rendeletet Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor írta alá, és a Magyar Közlöny 2023. 33. számában jelent meg.

A Homokhátság, a Túr folyó torkolata, a a Szentendre Regionális Déli Vízbázis megóvásához szükséges kármentesítés és a Felső-Tisza Gulács feletti szakasza is érintett - Fotó: Magro.hu, CSZS, Homokhátság, 2018

Kiemelt beruházásnak minősítették

  • a már most is hivatalosan félsivatagos területnek számító Duna–Tisza közi Homokhátság „vízhiányos ökológiai állapotának javítása, helyreállítása” elnevezésű munka első ütemének előkészítését,
  • a Túr jobb és bal parti torkolati szakaszának kiépítését,
  • a Szentendre Regionális Déli Vízbázis megóvásához szükséges kármentesítést,
  • és a Felső-Tisza Gulács feletti szakasza árvízvédelmi fejlesztésének befejezését - ott 2022 októberében készült el az árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas, 35,8 milliárd forintból megvalósult Tisza–Túr árapasztó tározó a magyar–ukrán határ mentén fekvő Milotán.

A vízügyi beruházások megvalósításának helyszíneként 32 település több száz, helyrajzi számmal megjelölt ingatlanát sorolja fel a melléklet.

Gyorsan, hamarabb történnek a vízügyi események

Ez azt jelenti, hogy a környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a természetvédelmi eljárások kivételével a beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükséges összes közigazgatási hatósági ügyet gyorsítva, általában 8 és 15 napos határidővel kell elintézni. És ahogy ez ilyen esetekben szokás, a rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor, azaz március 7-én már folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell - írták.

A Kormány 66/2023. (III. 6.) Korm. rendelete vízügyi tárgyú beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12.  § (5)  bekezdés a)  pontjában kapott felhatalmazás alapján, az  Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben meghatározott beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházások) összefüggő, a  2.  mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket. 

(2) Az  (1)  bekezdés alkalmazásában a  Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a  közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek 

a) az (1)  bekezdés szerinti beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek, 

b) az 1.  mellékletben a  Beruházások megvalósításának helyszíneként megjelölt ingatlanokból telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokat érintik. 

2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – az előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás, valamint a természetvédelmi eljárások kivételével, illetve ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – tizenöt nap. 

(2) Az  1.  § (1)  bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a  szakhatósági eljárásra vonatkozó, valamint a  hatósági bizonyítvány kiadására irányuló eljárások ügyintézési határideje – a  környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatósági eljárás kivételével, illetve ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg – nyolc nap. 

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 

4. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell. A dokumentumot Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor írta alá és 2023. március 7-től hatályos.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás