Mi lehet az a termény, aminek grammja négy eurót ér? Nem drogokról beszélünk, hanem olyasmiről, amit legálisan termesztenek Spanyolországban jó ezer éve. Ez a sáfrány.

A spanyolok sokat köszönhetnek a móroknak, akik a VIII. században ugyan megszállták az Ibériai félszigetet, de meghonosítottak a sáfrányt, ezt a kiváló, és nagyon drága fűszert. Amikor 2008-as világválság miatt a spanyol gazdaság nagyot zuhant, a munkanélküliség elől menekülve sokan fogtak bele a sáfránytermesztésbe, de keveseknek jött be. Amíg a XX. század elején évente több mint 100 tonna sáfrány termett Spanyolországban, addig az elérhető legfrissebb adatok szerint 2014-ben már csak 1,9 tonna. A sáfrány ugyanis nagyon élőmunkaigényes, gépesíteni lehetetlen, ezért a Madridtól délre lévő termőterületeken is bolgár, szenegáli és maláj idénymunkások szedik. Egy kilóért 5,2 eurót kapnak.

Nagy pénz van a sáfrányban (Fotó: hazisafrany.blog.hu)
 

Ezzel szemben Iránban, ahol sokkal olcsóbb a munkaerő, a világ termelésének 93 százalékát adta 350 tonnával. A maradék 7 százalékon Spanyolország, Marokkó és Kasmír osztozik, de az utóbbiak, valamint a brit Leicester University mezőgazdaság-biológiai professzora, Pat Heslop-Harrison szerint az övék a legjobb.

Az AFP riportja beszámol egy helyi gazdáról, aki 10 hektáron termeli a fűszert, amiből kilónként 500 eurós tiszta haszna van, így a családi gazdaság nagyjából 50 ezer euróhoz jut. Többnyire nyugdíjas asszonyok dolgoznak a földeken, akik évtizedek óta ezt csinálják, ugyanakkor a termesztők közt újra megjelentek a fiatalok, miután a piac elkezdte előnyben részesíteni a minőséget az árral szemben.

Forrás: blog.syngenta.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás