Idén a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. lett a Kisalföldi Presztízs Díj agrártagozat kategóriájának győztese. Az elismerést a cég az évtizedek óta folyamatos példamutató fejlődésével és integrációs tevékenységével érdemelte ki. A Győr-Moson-Sopron megyében, a Csornai járásban található vállalkozás 80 családnak nyújt megélhetést, további 150 gazdának pedig segítséget a termelésben. A társaság a megye jelentős és a Rábaköz egyik legnagyobb agrárcége.

A Kisalföld számolt be róla, hogy a díjátadó ünnepséget a csornai premontrei rendház dísztermében tartották. A rendezvényen Eperjes Károly Kossuth-díjas színész Ady Endre verseit és karácsonyi üzenetét szavalta el. A díjat Bóna Szabolcs, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatója vette át Pintér-Péntek Imrétől, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökétől, valamint Derdák Gábortól, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei vidékfejlesztésért felelős alelnökétől.

Középen a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatója, Bóna Szabolcs

Ezekkel érdemelte ki a cég a díjat

Pintér-Péntek Imre arról beszélt, hogy a Presztízs-díj alapításakor nem hozták létre az agrártagozatot. A mezőgazdaság azonban annyira fontos a megye gazdasági életében, hogy két esztendeje már díjazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozásokat. Derdák Gábor elmondta, hogy a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. a Rábaközben az ágazat egyik legnagyobb munkaadója. Közel 80 család megélhetését biztosítja és 150 gazdálkodó számára nyújt segítséget a termelésben, valamint az értékesítésben. A vállalat az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztett, a gazdálkodását modern technológia és korszerű gondolkodás jellemzi.

A cég vezetője, Bóna Szabolcs megköszönte a munkatársainak, hogy lelkiismeretes hozzáállásukkal a vállalkozás kiérdemelhette az elismerést.

„Az alázat és a szolgálat az a két szó, ami eszembe jut. A gazdálkodókra ugyanis jellemző, hogy szolgálatot végeznek. Az embertársaik mindennapi élelmét teremtik elő és a teremtett világ kincseit is próbálják megőrizni. Ez a szolgálat legmagasztosabb megnyilvánulása és mindezt nem lehet másként csinálni, csak alázattal. Az alázatra rákényszerít bennünket a Teremtőnk, a környezetünk és a munkánk” – mondta.

https://www.youtube.com/watch?v=gTTG-jakYbw
A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. nyerte idén a Presztízs 2020 díjat

Bóna Szabolcs megköszönte a döntéshozóknak is, hogy a Presztízs-díj odaítélésekor gondoltak a mezőgazdaság fontosságára is:

„Elértünk odáig, hogy a szakmánknak ismét lett presztízse. Teljesen mindegy, hogy milyen méretben gazdálkodunk, mi parasztok vagyunk. A paraszt pozitív kifejezés, hiszen egy olyan emberre mondjuk, aki együtt él és dolgozik a környezetével, a teremtett világgal. Eközben próbálja felhasználni a tudomány és a fejlődés minden értékét és ezekkel együtt igyekszik megtartani a jövőnek azt a környezetet, amelyben gazdálkodik. Hiszem, hogy mindenki, aki mezőgazdasággal foglalkozik, az ezzel is foglalkozik. Ez a díj nem csak az elnevezése miatt adja vissza a hivatásunk presztízsét” – közölte a díjazott cég vezetője. Az agrárvállalkozásról a weboldalukon lehet bővebben tájékozódni, ide kattintva.

A honlapjukról kiderül, hogy mezőgazdasági bérmunkát is vállalnak:

  • bérszárítás kereskedelem és bértárolás
  • talajmunkák (szántás, tárcsázás, talajlazítás, kombinátorozás, kultivátorozás, stb.
  • tápanyag visszapótlás (műtrágyaszórás, szervestrágya szórás)
  • növényvédelem
  • vetés (gabona, szemenkénti)
  • betakarítás (aratás és szállítás is egyben, valamint lucerna kaszálás, sodrás, stb.)
  • silózás (lucerna, kukorica, stb.)
  • gabona roppantás
  • teljes körű szállítási és rakodási munkák végzése

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás