Hirdetés
Komoly károkat okozhat a szőlőkben az aranyszínű sárgaság
Komoly károkat okozhat a szőlőkben az idén az aranyszínű sárgaság, mert a betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca - a többi kártevőhöz hasonlóan - átvészelte az enyhe telet - hangzott el a témában tartott csütörtöki rendezvényen.
Az aranyszínű sárgaság 1924-ben jelent meg Franciaországban, majd néhány évtized alatt Európa számos pontján megtelepedett. Magyarországon először tavaly augusztusban, a zalai Lentiben begyűjtött levélmintákból és befogott szőlőkabócákból mutatták ki, ám azóta felbukkant Csongrád és Veszprém megyében is - mondta el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága és a Syngenta szakmai tanácskozásán Nádudvari Éva, a Syngenta szőlő termékmenedzsere.
A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama akár 50 százalékkal is csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet. A szakember kiemelte, hogy a kórokozóra szinte az összes Magyarországon termesztett szőlőfajta fogékony - többek között a rendkívül népszerű chardonnay, cabernet sauvignon, sauvignon, pinot noir és az olaszrizling is -, és a növények néhány év leforgása alatt ki is pusztulhatnak.
Hirdetés
A tanácskozáson elhangzott, hogy a Nébih vezetésével munkacsoport alakult, amely folyamatosan figyeli az aranyszínű sárgaságot terjesztő rovarokat, ezzel segítve a megelőző védekezést. A munkacsoport emellett olyan, a termelőknek szánt kiadványokon is dolgozik, amelyek segítenek a kártevő és a betegség felismerésében, tájékoztatnak a védekezési lehetőségekről.
A Nébih a megelőzés érdekében azt javasolja, hogy a termelők hatóságilag ellenőrzött, minőségtanúsított szőlő szaporítóanyagot ültessenek, valamint gondoskodjanak a betegséget terjesztő kabócák elleni rendszeres permetezésről.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés