Az idei szezonban az időjárás okozza a legtöbb nehézséget a termelőknek. A változatos időjárás hol több, hol kevesebb kárt okozott idáig a növénytermesztőknek, a jégesők legnagyobb vesztesei azonban kétség kívül a Veszprém megyei borvidékek.

A különleges időjárás idén a korai tavaszodással kezdődött. Emiatt az áprilisi fagyok komoly károkat okoztak az ország északkeleti részében és a Nyugat-Dunántúlon egyes ültetvényekben.

A júniusi-júliusi esőmennyiség viszont kedvezett a termelők egy részének, főleg a zöldségtermelőknek. A zivatarok és a viharok ugyanakkor jelentős szélsebességgel és jégesővel párosultak, és országos átlagban mintegy 5-10 százalékos kárt okoztak. Volt olyan területe az országnak, ahol a viharok, az esők, a jégverés és a szél nem okozott gondot; ilyen térség volt Pest és Békés megye.

A tavaszi fagyok itthon is komoly károkat okoztak még úgy is, hogy a gazdák megpróbáltak védekezni a hideg ellen (A fotó illusztráció, forrása: index.hu)
 

Nem így Baranya megyében, ahol korábban nem látott károkat okozott a megye napraforgóvetésében az elmúlt hetek viharos-szeles időjárása. A Baranya Megyei Kormányhivatalhoz 119 gazdálkodó jelentett be viharkárt, amely 358 parcellán összesen 3269 hektáros területet érintett. Jó hír viszont, hogy a Villányi Borvidék az elmúlt hetekben nem szenvedett jégkárt.

Ellenben mind a négy Veszprém megyei történelmi borvidéken károkat okozott a júliusi jégeső mintegy kétezer termelőt érintve. A legsúlyosabb károkat a Nagy-Somlói borvidéken okozta a júliusi jégeső, ahol az 500 hektárnyi termés felét elverte.

A jégeső a szőlőn kívül főleg azokat a bakonyi településeket érintette érzékenyen, ahol még nem fejeződött be az aratás, ezen kívül kárt tett gyümölcsösökben, szántóföldeken is, ezekről a káreseményekről azonban még nincs pontos felmérés.

A kukoricában is komoly károkat tud okozni egy-egy erősebb széllökés (Fotó: msue.anr.msu.edu)
 

Júniusban és júliusban több alkalommal is komoly károkat okozott Jász-Nagykun-Szolnok megye számos településén a jégeső, ami viharral vagy felhőszakadással párosult. Május óta 192 kárbejelentés érkezett a megyei kormányhivatalhoz. Ebből 401 parcellára (3324 hektárra) jégesőkárt, 30 parcellára (285 hektárra) viharkárt, míg 51 parcellára (192 hektárra) felhőszakadáskárt jelentettek be a termelők. A zöldség- (105 hektáron) és gyümölcsterületek (3,05 hektáron) egy része is kárt szenvedett.

Komárom-Esztergom megyében a zöldség- és gyümölcsültetvényekben nem okozott számottevő kárt az elmúlt napok csapadékos időjárása, a megyét a jégeső elkerülte. A sok csapadék miatt a kukorica gyökere kilazult Bokod, Kecskéd és Környe térségében, és a növényeket a szél elfektette.

Forrás: MTI

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás