A Fejér vármegyei Rácalmáson tartották a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamaráinak ülését 2023. június 6-án. Az összejövetel központi témája az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes behozatala miatti, mind a négy országot jelentősen érintő drasztikus piactorzulás volt. A résztvevők megvitatták az aktuális ágazati kérdéseket,a piaci helyzetet, valamint a nemrég lezajlott közös, belgiumi demonstráció tanulságait is.

A tanácskozáson a Szlovák Agrár- és Élelmiszergazdasági Kamara, a Lengyelországi Agrárkamarák Országos Tanácsa, a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Cseh Köztársaság Agrárkamarája, valamint más szakmai szervezetek vezetői vettek részt. Ezen megerősítették álláspontjukat, hogy az ukrán termékek importja miatti problémák kezeléséhez további egységes és határozott európai uniós lépésekre van szükség.

Az ukrán gabonaimport tilalmát tartják továbbra is az egyik fő EU-s védelemnek a Visegrádi Csoport (V4) agrárkamaráinak vezetői

A tüntetés után és támogatások előtt

Ahogy a NAK közleménye írta, 2023. május 23-án Brüsszelben a térség gazdaszervezeteinek képviselői, illetve mintegy 200 termelő egy demonstráción követelték, hogy hosszabbítsák meg az ukrán termények importjának tilalmát 2024. június közepéig. Ennek hiányában ugyanis nem lehet betárolni az idei termést, és fokozódnának a piaci problémák. Az akkor Janusz Wojciechowski uniós mezőgazdasági biztosnak átnyújtott petícióban a szervezetek kérték, hogy az importtilalmat terjesszék ki más termékekre is. 

Továbbá azt is, hogy hozzanak létre egy alapot a kelet-közép-európai gazdák támogatására, akiket a leginkább sújtanak a háború következményei, valamint ellenőrizzék az ukrán termékeket, hogy azok megfelelnek-e az uniós környezet- és állatvédelmi, növény- és állategészségügyi szabályozásnak. Ugyanis az a kettős mérce, ami az ukrán és az EU-s élelmiszerekre vonatkozik, behozhatatlan versenyhátrányt okoz Magyarország és a többi érintett ország mezőgazdasága számára.

A brüsszeli tüntetés is megmutatta, hogy a kamaráknál meglévő szervezési és tudásbázis, valamint az akcióban kulcsszerepet vállaló COPA-COGECA (Mezőgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága – Mezőgazdasági Szövetkezetek Általános Szövetsége) – melynek főtitkára, Pekka Pesonen is részt vett a rácalmási ülésen – keretrendszere, segítő együttműködése lehetővé teszi, hogy uniós szinten jobban meg lehessen ismertetni a régió agráriumának érveit a nemzetközi közvéleménnyel is - írta a köztestület.

Az ukrán gabonaimport tilalmát tartják továbbra is az egyik fő EU-s védelemnek

A V4 agrárkamarák továbbra is egységes uniós megoldást sürgetnek, amely biztosítja, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek – miként az tervezett volt és a vámok tavalyi eltörlésének oka volt – elérjék végső, alapvetően EU-n kívüli rendeltetési helyüket. Továbbra is komoly és aggasztó probléma a vámmentesen beérkező, nem a szigorú EU-s előírások mellett előállított, és ezért akár humán- és állategészségügyi kockázatokat is hordozó áru megnövekedett mennyisége, ami óriási dömpinget, áresést okoz a piacokon. A vámtarifákat és kvótákat a lehető leghamarabb vissza kell vezetni, szükség esetén akár uniós kompenzációs segítséget adva az ukrán gazdálkodóknak – közölték a kamarák.

Meghosszabbították az ukrán gabonaimport tilalmát az EU döntéshozói

Ehhez kapcsolódóan a Népszava számolt be róla, hogy még azon a héten változásnak örülhettek a kamarák képviselői, mert az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék - a búza, kukorica, repcemag és napraforgómag - behozatalára vonatkozó korlátozást - jelentette be az Európai Bizottság.

Az EB engedett az öt uniós tagállam, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia kérésének, miszerint a testületnek haladéktalanul intézkedéseket kell bevezetnie az Ukrajnából érkező, megnövekedett gabonaimport okozta tarthatatlan helyzet kezelésére. 

A bizottság április végén az érintett tagállamokkal megállapodást kötött, amely lehetővé teszi számukra, hogy június 5-ig blokkolják az ukrán gabonafélék forgalmazását országuk területén, feltéve, hogy nem akadályozzák meg a más országokba történő tranzitforgalmat. Ezt a megállapodást június 5-én, hétfőn a testület szeptember 15-ig meghosszabbította. 

"Ezekre az intézkedésekre továbbra is korlátozott ideig van szükség, tekintettel az öt tagállamban tapasztalt kivételes körülményekre, a betakarítási szezon előtt kialakult súlyos logisztikai szűk keresztmetszetekre és a gabonatárolási kapacitás korlátozottságára - indokolta döntését a bizottság.

Mást is meghosszabbítottak

Az Európai Bizottság ugyancsak ezen a napon meghosszabította az Ukrajnának nyújtott kereskedelmi kedvezményeket. Az unióba irányuló ukrán exportra vonatkozó behozatali vámok, kvóták és kereskedelmi védelmi intézkedések - az úgynevezett autonóm kereskedelmi intézkedések - felfüggesztése még egy évig érvényben marad.

A brüsszeli testület hangsúlyozta: az Európai Unió ezzel is támogatja Ukrajna gazdaságát, és segít enyhíteni az ukrán gyártók és exportőrök nehéz helyzetét, amelyet Oroszország "provokáció nélkül indított, és indokolatlan" katonai agressziója idézett elő - írta a lap.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás