Felújítani, korszerűsíteni macerás dolog. Akkor is, ha pályázati pénzből vagy ha saját erőből történik. E téren most az állattartókat övezi kiemelt figyelem, mert megjelent az „Állattartó telepek korszerűsítése” című pályázati felhívás. Cikkünkben bemutatjuk, mekkora segítség ma már az állattartásban a könnyűszerkezetes építkezés és mennyit számít, ha a sikeres pályázathoz jó szakembert választunk. Tippek, hasznos tudnivalók a témában!

A magyar agrárszektor létesítményeinek zöme elavult, mind fenntartásuk, mind korszerűsítésük komoly kiadással jár. Különösen igaz ez az állattartó épületekre, ami sok esetben gátat szab a fejlődésnek is. Jó hír, hogy a korszerű technológiák már Magyarországon is elérhetőek, ám a gazdálkodók többsége a hagyományos építést részesíti előnyben. Pedig a könnyűszerkezetes építésé a jövő, mert rengeteg előnye van: gyorsan szerelhető, egyszerűen karbantartható és tisztítható, ráadásul jó a hőszigetelése és gazdaságosan működtethető. Szinte minden az új technológia mellett szól tehát, egyedül a megszokotthoz való ragaszkodás az a fal, amit le kell rombolni.

Az áttörésre a Swedsteel-Metecno által kínált acél, könnyűszerkezetes csarnokrendszer jó esélyekkel indul. A cég szakembereitől az érdeklődők ugyanis nem csak a gyors tervezésben és megvalósításban kaphatnak segítséget, de a szolgáltatási csomag részeként a pályázat benyújtásához szükséges műszaki dokumentáció előkészítésében is.

Szintén nem mindenki számára ismert, hogy a könnyűszerkezetes csarnokrendszerek előre gyártott, újrahasznosítható, tűzihorganyzott acélelemekből épülnek, amire hosszú távú garanciát nyújt a gyártó, a Swedsteel. A csarnokai méretben, kialakításban és külső megjelenésben egyediek és a gazdák igényeire tervezetten készülnek. Műszaki kialakítási javaslattal (vázszerkezet, burkolat, szigetelés stb.), helyszíni egyeztetéssel és ezt követően a pontos ajánlattal, ingyenes 3D látványtervvel és kivitelező ajánlással is segíti a Swedsteel az agrárcsarnok érdeklődőit. Továbbá még egy fontos információ: mivel építésekor nincs szükség kötőanyagokra, a kivitelezési idő - a hagyományos építményekhez képest - jelentősen lerövidül, az épületek hamarabb használatba vehetőek. – mondta a cég műszaki-, fejlesztési vezetője Kotormán István.

A könnyűszerkezetes csarnokrendszerek előre gyártott, újrahasznosítható, tűzihorganyzott acélelemekből épülnek
 

Sok gazda számára elengedhetetlen, hogy az építési vagy épületbővítési projektjüket pályázati forrásból finanszírozzák és a kapcsolódó dokumentáció összeállításában szakmai segítséget kapjanak. A gyártó szakértő partnerei minden háttérmunkában, előkészítésben részt vállalnak a sikeres projekt érdekében.

A siker kulcsa a megbízható tervező és kivitelező megtalálásán túl a megfelelő pályázatíró cég kiválasztása is. Ahogy azt Magyar Tibor, a Gordius Solutions Tender Kft. agrárpályázati szakértője elmondta: „A jó partnerek megtalálása egy olyan dolog, amin nem érdemes spórolni a pályázat során”. Adott esetben döntő lehet, hogy a szakember gyorsan és időben reagáljon egy-egy hiánypótlásos felszólításra, illetve a pályázatíróval való együttműködése nagyban meghatározza a pályázat színvonalát is.

A másik lényeges pont az árajánlatokkal kapcsolatos. Az előírt formai valamint szakmai követelményeket mindenekelőtt kiemelten kell kezelni, hiszen elég egyetlen hiányosság (pl. hiányzó dátum) – és az árajánlatot nem fogják elfogadni. Az ajánlat legyen átlátható és a többivel összehasonlítható.

Utolsó tanácsként az ügyfélkapus e-mailek időszakonkénti ellenőrzését emeli ki a szakember. A pályázat állapotáról elektronikus formában (is) tájékoztatják a pályázót. Kellemetlen lehet, ha elkerüli a figyelmet egy nem időben elolvasott hiánypótlásról szóló e-mail. Éppen ezért 2-3 naponta fussa át minden pályázni kívánó a leveleit hogy kapott–e valamilyen fontos értesítést ezzel kapcsolatosan.

A Magro.hu már megalakulásától azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hasznos és olyan információval lássa el a hazai agrárium szereplőit, ami a gazdálkodásukat megkönnyíti, nemzetközi versenyképességüket pedig növeli. Éppen ezért támogatjuk a könnyűszerkezetes épületek elterjedését is a mezőgazdaságban és így az állattartásban is. A Swedsteel megoldásai lehetővé teszik, hogy felzárkózzunk a nyugati-európai hatékonysághoz.

(x)

A Swedsteel-Metecno-ról
A Swedsteel-Metecno Magyarországon és a régió országainak a legfejlettebb és legújabb technológiájával rendelkezik, amelynek a megvalósításában, tervezésében a tulajdonosok és a mérnökök több évtizedes hazai és régiós építőipari, acél könnyűszerkezeti tapasztalata játszott szerepet. A Swedsteel-Metecno egyedüli cég, aki egy kézből kínálja a svédacél könnyűszerkezetes építkezés minden termékét és technológiáját komplexen minden kiegészítő és tartozék termékkel együtt magasszintű mérnöki támogatással. A cégnek a minőség, megbízhatóság és megfizethetőség fontos üzleti alapelvei, a termékeinek svédacél alapanyaga magas minőségű (tekintve az anyagvastagságot, bevonatot és a cinktartalmat), ez garantálja a hosszú távú biztonságot, a fejlett technológia és annak kedvezőbb működtetése adja a vevők számára is fontos gazdaságos bekerülési költségeket.
A Swedsteel-Metecno Kft., a Metecno Csoport hazai és régiós üzletága. több mint 45 éve a nemzetközi építőipari piac meghatározó szereplője, és a világ elsőszámú szendvicspanel-gyártója, 15 országban üzemeltet gyártóegységeket, és 30 országot szolgál ki termékeivel, éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás