A kártevők a leveleken szívogatnak, mézharmatot választanak ki, ezen korompenész képződik, ezek pedig együtt elég nagy bajokat okoznak a körtében. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan védekezhet a körtelevélbolha ellen.

Ez a rovar roppant gyorsan és tömegesen szaporodik el a körtefákon,  a körte legjelentősebb kártevője.
Nagy veszélyt okoz a gyümölcsben a körtelevélbolha - Fotó: Pixabay, holiho
Milyen fajták vannak?

Nagy körtelevélbolha – Psylla pyrisuga, Füstösszárnyú körtelevélbolha – Psylla Pyri, Közönséges körtelevélbolha – Psylla pyricola. Az anyagot a Bayergarten.hu, és a Balintgazda.hu oldalak cikkei alapján válogattuk össze.

A körtelevélbolha lárva és az imágó is károsít. Elsődleges kártétele a levelek, később virágok és termések szívogatásából áll. Emiatt a levél, a virág és a termés torzul, korán lehull. Másodlagos kártétele, hogy a szívogatások és széklete (mézharmat) utat nyitnak a kórokozóknak. Gyakran láthatunk a károsodott részeken penészgombát, főleg korompenészt, egyéb Aspergylus fajokat. Ráadásul jelentős vírusvektor.

A körtelevélbolha biológiája

A kártevő apró 2-4 mm nagyságú, változatos színű. A zöldtől a vöröröses barnán át a feketéig előfordul minden színváltozata. Szárnyuk áttetsző, a petéjük 0,5 mm nagyságúak, világos sárgák, hosszúkásak, kis nyúlvánnyal. A lárva lapított, világosbarna, vagy sötétsárga.

A nagy körtelevélbolha egyes egyedei áttelelnek, így kora tavasszal, már márciusban elkezdik tevékenységüket, ami késő őszig, egészen a fagyok beálltáig eltarthat. Az áttelelt imágók korán lerakják az első petéiket a vesszőkre a rügyek közelében, később pedig virágokra és levelekre helyezik el. A kikelő lárvák keveset mozognak, csoportosan, kisebb telepekben szívogatják a fa leveleinek, virágainak és gyümölcseinek nedveit.

Az imágók és a lárvák is nagy mennyiségben választanak ki mézharmatot.

Ezen a váladékon nem csak a hangyák lakmároznak, hanem megtelepszik rajta a korompenész gomba is, amely sötétszínű lepedékkel vonja be a fejlődő körtéket és a leveleket is, ezzel akadályozza az élet-tevékenységüket. A gyümölcsök héja emiatt nem tud növekedni, megrepedezik. Ezen keresztül pedig a gyümölcs húsába hatol a penészedést és rothadást okozó gombaspórák sokasága.

Az első imágók 2,5 mm-es nagyságúak, nyár elejére alakulnak ki, sötétbarna színűek. Ivarérésük után elhagyják a körtét és fenyőfélékre vándorolnak, de megtalálhatók más növényeken is, például a káposztán, a babon, a zöldborsón, a lucernán és a mentán.

Hogyan, és mivel védekezzen a körtelevélbolha ellen?

A körtelevélbolha ellen a védekezés akkor kezdjük el, amikor a tojások 40-50 százaléka már a kelés előtti állapotban van (sárga színű). Hatékonyak lehetünk akkor is, ha a kezelés időpontjában még a fiatal lárvák vannak túlsúlyban.

Megfelelő rovarölőszer az ENVIDOR 5ml/10 liter permetlé. Használatánál lényeges az egyenletes fedés, ezért jól porlasztva bő lé mennyiséggel érdemes a körtét kezelni. Fontos a jó időzítés, mert a rezisztencia elkerülése érdekében az Envidort egyszer érdemes használni, utána a következő permetezést más hatóanyagú készítménnyel ismételhetjük meg.

További két szer nagyon hatékony a körtelevélbolha ellen: a Dimilin és a Nomolt. Mindkettő környezetbarát szer, mert hatásukat a rovarok kitinvázának felbontásával fejtik ki.

A körtelevélbolha elleni védekezés a körtefán áttelelő kifejlett alakjai elleni tél végi lemosó permetezésre alapoz. Erre a célra engedélyezett szerek: Agrokén, Agrol plusz, Drip-plusz, Nevikén, Vektafid R.

A levélbolhák egy része a lehullott leveleken telel át, ezeket a leveleket vagy a talajba kell forgatni, vagy összegyűjteni és megsemmisíteni. Amikor 5-6 fokos a napi átlaghőmérséklet, megindul a szaporodásuk, hamarosan megjelennek a lárvák, ez egérfül állapotban várható. Kézi nagyítóval ellenőrizhető a lárvák tömeges megjelenése. Ekkor javasolt kitinszintézis gátló rovarölő szeres permetezés: Nomolt vagy Dimilin. Ha erős mézharmat bevonat is jelen van a fán, permetezés előtt a mézharmatot le kell mosni, különben a szerek nem tudják kifejteni rovarölő hatásukat. A lárvák ellen ekkor 8-10 nap múlva érdemes a permetezést megismételni. Mindig bő permetlével végezze a permetezést. Engedélyezettek még a Mospilan, Spilan és Apacs. Évente 4-6 nemzedéke fejlődik ki, de az első nemzedék a legfontosabb: ha azt sikerül megsemmisíteni, akkor abban az évben már nem lesz gondja vele.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás