A skót rendőrség azonnal fegyveres járőröket vezényelt egy Aberdeenshire-i farmhoz, amikor Bruce Grubb gazda azzal hívta fel őket, hogy egy tigris fekszik a tehénistállója előtt. A rendőrség a közeli vadasparkot is felhívta, hogy tudnak-e eltűnt tigrisről.

Miután a rendőrség körülvette az istállót, 45 percnyi patthelyzet után rájöttek, hogy az istállónál pihenő tigris azért fekszik ott olyan nyugodtan, mert plüssből van.

Szerencsére nem igazi tigris járt a tehénistállónál
Komolyan vették a bejelentést, hogy tigris van a tehénistállónál

George Cordiner felügyelő a BBC-nek elmondta, hogy szerinte kellően komolyan vették a bejelentést, és mindent megtettek, hogy ellenőrizzék annak valóságalapját. Az Indiában nem meglepő, de Skóciában különös esetről a 444.hu számolt be. Bruce Grubb gazda a Scottish Sunnak azt mondta, teljesen biztos volt abban, hogy az tigris valódi, és nagyon megijedt, hogy megeszi a teheneit. A skót állattartó gazda a lapnak hangsúlyozta, hogy színjózan volt, amikor valódinak nézte a plüssállatot. Azt egyelőre nem tudni ki és miért tette oda a műtigrist.

A plüsstigris nem maradhatott a farmon, a rendőrség magával vitte a riadalmat keltő játékállatot.

Nem tudom, ki tehette, ahogy azt sem, hogy viccelni akart-e velem, vagy meg akart ijeszteni. Eddig még senki sem vállalta magára. Egy kicsit zavarban érzem magam amiatt, hogy riasztottam a rendőrséget, de arra gondoltam, hogy ez valódi vészhelyzet. Ma már nevetünk rajta, de abban a pillanatban nagyon ijesztő volt a helyzet - tette hozzá a gazdálkodó.

A rendőrség egyébként nem tervezi, hogy további intézkedéseket hajt végre a tigris ügyében.

Skóciában nem ez volt az első különös, vicces eset. Korábban például egy gazdaság azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy alsógatyákat ásott el a földeken. Ezzel bizonyította azt, hogyan bontják le a talajlakó baktériumok és mikrobák a szerves anyagokat. A leleményes farmer olyan földterületeket is tesztelt, ahol úgy gondolta, egészségesebb a talaj, de olyanokon is, ahol nem feltétlenül vélte termékenynek. A talaj gatyatesztje mögött az az elmélet áll, hogy a gyapotot a talajban élő mikrobák és baktériumok “elfogyasztják”. Ezáltal minél több gyapotból készült ruhadarab bomlik le, annál jobb a talaj minősége.

Kattintson erre a hivatkozásra, és olvassa el az esetről megjelent cikkünket!

 

Megosztás

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás