Hirdetés
Kötelezően 20 százalékkal csökkentenék a kijuttatott műtrágya mennyiségét, de több kiskapu is nyitva marad
A kötelezettségszegési eljárások és a büntetések sora miatt drasztikus lépést terveznek a német agráriumban. Eszerint minden gazdaságnak 20 százalékkal kellene csökkenteni a szántóföldekre kijuttatott nitrogénhatóanyag mennyiségét az úgynevezett vörös zónában. Viszont ez olyan súlyos hatással lenne az állattartásukra, hogy máris alternatív javaslatokkal készülnek, amelyek felmentést adhatnának a szabály alól. A téma azért különösen aktuális, mert a németeknek júniusban kell beszámolniuk az Európai Bizottságnak a vizek nitrátterhelésének csökkentéséért tett intézkedésekről.
Németországban elég tágan értelmezik és tartják be az Európai Unió nitrátdirektívájának előírásait. Ez pedig a vizek súlyos nitrátszennyezését okozta. Az egyes növénykultúrákban is több nitrogént használnak fel, mint ami indokolt lenne, ám az is problémát okoz nekik, hogy hol helyezzék el az állattartásból (elsősorban sertéstartásból) származó szerves anyagot - számolt be róla az Agrárszektor.
Mivel Brüsszel egyre nagyobb büntetésekkel fenyegeti a kötelezettségszegéseket, a németek kidolgoztak egy nitrátrendelet. Ez a növények számított nitrogénigényéhez mérten 20 százalékkal kevesebb nitrogén kiadását engedélyezi az úgynevezett vörös zónákban. Ez jóval egyszerűbb, mint a talajadottságokkal, vagy a kivitt szerves trágyával is számolni. A terv nem a szakmaiatlansága miatt, hanem az állattartók felháborodása miatt látszik elbukni - írják.
Kibúvók, kiskapuk a szabályozásban
Az eredeti elképzelést annyiban módosították, hogy nem táblaszinten, hanem a gazdaságok szintjén kell eleget tenni a 20 százalékos mennyiségi csökkentésnek. További enyhítés, hogy sem a 20 százalékos csökkentési elvárás, sem a szerves anyaggal kivihető, táblánként 170 kg-os felső határ nem vonatkozik azokra az üzemekre, amelyek mindent összevetve üzemi szinten hektáronként kevesebb, mint 170 kilogramm nitrogén-hatóanyagot használnak fel.
A vörös zónákban teljesen egészében megtiltották az őszi vetések műtrágyázását. Ám jelenleg abban az esetben, ha a mintavételek szerint a nitrogén mennyisége nem elegendő a növénynek, akkor egy bizonyos szintig ősszel is pótolható a hiányzó hatóanyag. Végül valamennyi üzemre nézve azt akarják elérni, hogy a kivihető nitrogén hatóanyag 170 kg/hektárra való korlátozását ne táblaszinten, hanem üzemi szinten kelljen teljesíteni. Tehát a repceföldekre kivitt extrém dózisokat a kisebb dózist igénylő kultúrákkal kompenzálnák. A legelőkre és kaszálókra pedig egyáltalán nem vonatkozna a mennyiségi korlátozás - még a vörös zónában sem. A német államnak júniusban kell egy olyan kompromisszumos javaslatot megalkotnia, amit az Európai Bizottság is elfogadhat.
Cikkajánlónk a nitráttal kapcsolatban korábban megjelent anyagainkból:
Fokozott figyelmet igényel a gazdálkodás nitrátérzékeny területen
Változás a nitrát jelentéssel kapcsolatban
Nitrátérzékenység – Valóban akkora probléma?
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés