Hirdetés
Közel 2 ezer étteremben már kérhető a laboratóriumban előállított csirkehús
Miután a szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minősítette a világ első, laboratóriumban előállított csirkehús készítményét, az Eat Just vállalat megkezdte a termék árusítását. Ez a világ első, úgynevezett „tiszta húsa", amit az olyan húsra mondanak, amely nem levágott állatból származik. Ezt az élelmiszert állati izomsejtekből, laboratóriumi körülmények között fejlesztették ki. Mennyire várható a mesterséges körülmények között készített hús elterjedése?
Az Origo számolt be a CNBC cikke alapján arról, hogy az Eat Just nevű cég 2018-ban állította elő első termékét, a Just Egg növényi alapú tojást. Az amerikai vállalat csak ebből a termékéből 100 millió tojásnak megfelelő mennyiséget adott el olyan kereskedőknek, mint a Walmart, a Whole Food és az Alibaba. Ám a tojás csak a kezdet volt. Olyan húskészítményt szerettek volna előállítani, ami nem növényi alapú. Az így létrejött élelmiszerhez egyetlen állat leölésére sincs szükség, illetve a hús garantáltan nem tartalmaz antibiotikumot.
A laboratóriumban tenyésztett hús létrehozásának folyamata egyetlen sejtből, jelen esetben egy csirkééből indul ki. A sejtet táplálják, és egy nagyméretű acéledényben hagyják nőni. A folyamat mintegy 14 napig tart, a végtermék pedig nyers darált hús.
2020 végén Szingapúr lett az első ország, amelyik jóváhagyta az Eat Just húskészítményét és az Good Meat név alatt forgalomba kerülhetett. A laboratóriumi csirke jelenleg 1880 szingapúri étteremben kapható. Az írás szerint azonban a népszerűségének köszönhetően piaci bővülés várható. A szigetországban található a cég ázsiai központja és gyára is. Mivel az ország 2030-ig szeretné az élelmiszerek 30 százalékát helyben előállítani, a városállamban rengeteget fordítanak kutatás-fejlesztési projektekre. Továbbá az export, illetve a világkereskedelem szempontjából is kiváló elhelyezkedéssel bír.
Az Eat Just a közelmúltban 400 millió dolláros finanszírozást gyűjtött, és jelenleg 2 milliárd dollár értékben keres befektetőket, hogy tovább növekedhessen. Jelenleg több országban is engedélyeztetésre várnak a termékeik. A cégvezetés reményei szerint hamarosan az USA-ban és az EU-ban is kaphatóak lesznek az alternatív húskészítményeik.
Ezért lényeges az alternatív élelmiszerek előállítása
A portál szerint az állattenyésztés a világon 1,3 milliárd ember megélhetését biztosítja és körülbelül évente 50 milliárd csirkét vágnak le élelmezés céljából. A tágabb értelemben vett mezőgazdaság felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának 10-12 százalékáért, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel az éghajlatváltozáshoz. Bár a folyamat egyértelműen tisztább és etikusabb, mint a hagyományos mezőgazdaság számos folyamata, többen azonban még mindig fenntartásokkal vannak az újfajta élelmiszerek iránt. Azonban a gyakran etikai és környezetvédelmi támadások kereszttüzében álló, egyes állattartási gyakorlatok, és a környezetre gyakorolt káros hatások miatt egyre nő az érdeklődés az alternatív élelmiszerek iránt.
A termékről és a cégről készített 10 perces videót ebben a cikkben lehet megnézni:
Iparági becslések szerint a következő évtizedben a különböző hús-alternatívák piaca elérheti az 1400 milliárd dollárt, vagyis a teljes húsipar 10 százalékát. 2020-ban a piac mérete elérte a 800 millió dollárt, és az ázsiai térségben kifejezetten nagy az érdeklődés az alternatív élelmiszerek iránt - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés