Hirdetés
Közel a negyedével ér kevesebbet a búza, ha magyar
A búzaárak tartják a tonnánként 220 euró körüli árszintet a párizsi tőzsdén. Az lenne az optimális, ha Magyarországon is ennyit fizetnének érte, de a szállítási költségeket levonva is az látható, hogy a kelet-európai gabona csak mélyen ezen áron alul értékesíthető. A tőzsdei alkuszokat egyelőre a belvíz sem hatja meg, pedig a kár jelentősége az Európai Unió nagy részén már komoly terméskieséssel fenyeget. Az új év elején még nem volt nagy mozgás a terménypiacon, tavaly óta bő 80 euróval csökkent a búza tonnánkénti ára.
A Mezőhír írta meg, hogy a búza tonnánkénti ára az év elején nem akart elmozdulni a 220 eurós árszintről, a kukorica pedig 198 euró körül ingadozott. A repceárak 440 eurós szintig tudtak kapaszkodni, ekkor megtorpantak.
Idén ez lesz a helyzet
A piaci alkuszok már az idei, 2024-es termést latolgatják. Európa nagy részén szélsőségesen csapadékos volt az ősz vége, tél eleje, a belvizek elnyelik a már eleve kisebb területre vetett búza egy részét is. A tőzsdét ez egyelőre nem hatja meg, de az új termés értékét már 230 euró fölé helyezi. Másrészt az enyhe és nedves időjárás eddig kimondottan kedvezett a Fekete-tengert övező termelésnek - írták.
Hirdetés
A jelenlegi kínálat is bőséges, az európai búza pedig nem képes felvenni a versenyt az ukrán és orosz ajánlatokkal szemben. Ide kapcsolódik, hogy az elmúlt év végén egy egyiptomi tendert azért töröltek, mert a vevők sokallták a 262 dolláros ukrán és a 265 dolláros orosz ajánlatot (FOB). Eközben a románok és franciák részéről 270 dollár feletti ajánlatok érkeztek, szintén a berakodás helyszínére értve.
A fekete-tengeri búzához mérten drágának számító európai áru eladását az is nehezíti a nemzetközi piacon, hogy az euró hathavi csúcson volt a dollárral szemben. Ha pedig nem megy az export, akkor a szükségesnél sokkal több áru nyomja a belpiacot és a helyi árakat.
Orosz-európai búzaviszony
A világkereskedelembe kerülő minden negyedik búzaszem már Oroszországból származik, míg Európa csak minden tizediket adja. Egyes elemzők szerint az orosz kivitel december végére már átléphette a 26 millió tonna búzát és a 4 millió tonna árpát, de még kukoricából is eladtak legalább 2 millió tonnát. Mindegyik messze a tavaly ilyenkor mért számok felett van.
Nehéz helyzetben a magyar búza
A magyarországi árak jelenleg rendkívül nyomottak, még a szállítási költségeket levonva is nagyjából 20-25 százalékkal a nyugati alatt vannak. Miközben itthon a 60 ezer forintot átlépő búzaárak után vágyakoznak a termelők, Ukrajnában 45 ezer forintnak megfelelő hrivnyát fizetnek a takarmány minőségű áruért a termelőknek. Ilyen feltételek mellett az ukrán gabona bárhová versenyképes áron el tud jutni. A Magyarország számára evidens értékesítési útvonalak dél felé most ezekkel a szállítmányokkal terheltek. Ismét elő kell venni a tarsolyból a német és osztrák partnerlistákat - írta a cikk.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kétszer ad, aki gyorsan ad
El Niño-hatás, aszály, jégverés, hőségriadók. Júniusban aratott kalászosok, hektikus terménypiacok, hatóanyag-kivonások. AÖP-támogatott mikrobiológiai termékek, talajegészség józan ésszel is felmérhető felértékelődése. A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmának, valamint mikroelemeinek pótlása. Ismerős, ugye? Mi most egy másik nézőpontra hívjuk fel a figyelmét.
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés