Statisztikák szerint továbbra is a jégkárok jelentik a legnagyobb fejfájást a mezőgazdasági termelőknek, és ennek megfelelően erre a kártípusra kötik a legtöbb biztosítást is a gazdák.* A Generali Biztosító Zrt. ügyfelei most sokat spórolhatnak jégkár esetén, hiszen aki hagyományos, díjtámogatott vagy kiegészítő növénybiztosítást köt, vagy kötött már korábban, és első adatközlését a termeszteni kívánt növényi kultúra kapcsán 2019. április 15-ig megteszi, jégkár önrész akcióban vehet részt, melynek lényege, hogy a Generali 2019-ben önrész levonása nélkül fizeti ki a jégkárokat.

A globális klímaváltozás hatásai már hazánkban is kézzelfoghatóak, melyeknek egyik súlyos következménye az egyre gyakrabban előforduló szélsőséges időjárás. Megszaporodó viharok, jégesők, áradások, aszályok és tüzek okozhatnak komoly fejfájást a gazdáknak. A változékony és extrém időjárással szemben azonban megfelelő védelmet jelenthet a növényvédelmi biztosítás megkötése. Sajnos, a növekvő veszélyek ellenére hazánkban a szántóföldek biztosítottsága továbbra is mindössze 50% körül van, míg az erdők esetében ez az arány még az 1%-ot sem éri el.

A saját igényekre szabott biztosítás azért is bír kiemelkedő jelentőséggel minden gazda számára, mert aki nem rendelkezik biztosítással, az a kárenyhítési alapból járó kártérítésnek is csak 50%-át kaphatja meg.

Május végéig igényelhető díjtámogatott biztosítás

A Generali Biztosító Zrt. ügyfelei számára úgynevezett díjtámogatott biztosításokat is kínál, melyek esetében a biztosítási díj meghatározott részét a jogszabályban meghatározott állami szerv a termelő részére visszatéríti. A díjtámogatott biztosítások olyan természeti kockázatokra köthetők, mint a tűz, jég, vihar, őszi, téli, tavaszi fagy, aszály, árvíz vagy felhőszakadás. A különböző növényi kultúrákat A, B és C típusú biztosítási csomagok részesítik védelemben.

Vihar és jégeső által tönkre tett kukoricatábla

Érdemes tudni, hogy a törvény értelmében a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások önrészei viszonylag magasak. A Generali éppen ezért kiegészítő biztosítással segít levenni a gazdák válláról ezt a terhet, ami szinte mindegyik típusú biztosításhoz megköthető.

Kockázat Biztosítási típus Önrész kiegészítő
A B C
Jég
Aszály
Tavaszi fagy
Téli fagy
Felhőszakadás
Vihar és homokverés
Mezőgazdasági árvíz
Tűz
Őszi fagy

A Generali emellett további védelmi opciókat is kínál a díjtámogatott növénybiztosítás mellé, hogy biztosan nyugodtan aludhassanak a gazdák. Köthető például olyan kiegészítő biztosítás, ami akkor is térít, ha egy égő cigarettacsikk vagy más nem természeti eredetű ok miatt keletkezett tűzkár a növényi kultúrában kárt okoz.

A szélsőséges időjárás miatt a gazdákat egyre több kár éri, és a bekövetkező károk nagysága is évről évre nő. Éppen ezért érdemes időben felkészülni a bajra, és 2019. május 31. előtt megkötni a díjtámogatott növénybiztosítást, mely kár esetén jelentős segítséget nyújt.

Jégkár akció

A díjtámogatott biztosítás megkötésére vonatkozó határidő mellett, még egy fontos, közelgő dátumot érdemes megjegyeznie a gazdáknak.

A Generali Biztosító Zrt. új vagy meglévő ügyfelei számára jégkár akciót hirdet, melynek keretében az a termelő, aki hagyományos, díjtámogatott vagy kiegészítő növénybiztosítást köt, vagy kötött korábban, és első adatközlését a termeszteni kívánt növényi kultúra kapcsán 2019. április 15-ig megteszi, jégkár önrész akcióban vehet részt, melynek lényege, hogy a Generali önrész levonása nélkül fizeti ki a jégkárokat 2019-ben”


– hívta fel a figyelmet Bordás Imre, mezőgazdasági biztosítási csoportvezető.

*Generali Biztosító Zrt. kárstatisztikai adatai alapján.

(x)

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás