Még mindig tudunk újat mutatni! Cikksorozatunk első és második részében azt gondoltuk, kiveséztük az összes híres cseresznyefajtát, de idő közben szereztünk még további információkat más, szintén kedvelt fajtákról. Önnek melyik a kedvence?

Münchebergi korai

Ez a fajta a Flamentier és a Márki korai fajták keresztezéséből jött létre. A virágai önmeddők, a korán virágzó fajtákkal jól termékenyítik egymást. Igen korán érik, jó szezonban már május közepén megkezdődik az érés, ami el szokott húzódni, így több szüretelés szükséges. Kisméretű gyümölcsei nyomott gömb alakúak, színe bordópiros, húsa lágy, íze jellegtelen. Kizárólag friss fogyasztásra alkalmas.

Sándor cseresznye

A Bigarreau Burlat és a Stella keresztezésével állították elő ezt a fajtát. Virágai öntermékenyek. Rendszeresen és bőven termő fajtáról van szó. Május végén és június elején kezdenek érni közepes méretű gyümölcsei, melyek megnyúlt gömb alakúak. Sötétbordó héja alatt sötétpiros gyümölcshús lapul, ami közepesen kemény, édes-savanykás ízű. Friss fogyasztásra kiválóan alkalmas.

Tünde cseresznye

A Tünde cseresznye a Sárga Drágán és a Bigarreau Burlat házasításából jött létre. Bőtermő fajta, amely május végén, június elején kezdi meg az érést. Közepesen nagy gyümölcsei lapított gömb alakúak, sötét bordó színűek. Héja közepesen vastag, húsa sötétpiros színű. Harmonikus ízének köszönhetően friss fogyasztásra alkalmas.

Petrus cseresznye

A Petrus egy, a Bigarreau Burlat és a Stella keresztezésével előállított, öntermékenyülő, bőtermő fajta. Június 10 körül kezdenek érni közepesen nagy gyümölcsei, melyek megnyúlt szív alakúak. Héja közepesen vastag, sötét színű, míg íze kellemesen savanykás. Frissen fogyasztva és ipari célokra felhasználva is megállja a helyét.

Annus cseresznye

Az Annus a bőtermő cseresznyefajták közé számít, amely a Trusenszkaja 2 és a H-3 keresztezésével jött létre. Június 8-10 körül kezd érni, gyümölcsei közepesen nagyok, kellemes ízűek. Héja közepesen vastag, sötét színű, gyümölcshúsa szintén sötét színű, kemény. Friss fogyasztásra alkalmas.

Solymári gömbölyű

A Solymári gömbölyű fajtát, ahogyan a nevéből is látszik, Solymár településen szelektálták. Igen bőtermő fajtáról van szó, amely későn virágzik, érési ideje pedig június 15-re tehető. Gyümölcse 6-8 gramm tömegű, tompa szív alakú. Héja jól bírja a külső behatásokat, így jól szállítható. Húsa világos színű és közepesen kemény. Íze zamatos friss fogyasztásra kiválóan alkalmas. Nála a blumeriellás levélfertőzés ellen mindenképpen védekezni kell, ugyanis ez a fajta rendkívül fogékony erre a megbetegedésre.

Paulus cseresznye

A Bigarreau Burlat és a Stella keresztezésével állították elő. Öntermékenyülő és bőtermő fajta, június 10-12 körül érik. Igen nagyméretű gyümölcsei lapított gömb alakúak, héjuk fénylő, sötét színű. Húsa ige kemény, sötétpiros színű.

Sunburst

A Sunburst fajtát Kanadában állították elő a Van és a Stella keresztezésével. Rendszeresen és bőven terem, érése június 15-20-ra tehető. 9-10 gramm tömegű gyümölcsei nyomott gömb alakúak, közepesen vastag héjúak. Húsa világospiros, ropogós, kellemes ízű. Gépi betakarításra nem alkalmas, kézzel kell betakarítani. Friss fogyasztásra és exportra is kiválóan alkalmas.

Krupnoplodnaja

Ez egy ukrán származású fajta, Melitopolban állította elő Trajkovszkij. Bőtermő fajta, június 25 körül érik. Gyümölcseinek tömege elérheti a 8-9 grammot, alakjuk lapított gömb. Héjszíne sötét kárminpiros, íze kellemesen savanykás. A blumeriellás levélfertőzés ellen védelmet igényel.

Axel

A Van és aCherry Self Fertil 46 fajták keresztezéséből származik. Korán termőre forduló fajta, amely rendkívül bőtermőnek számít. Későn érik, van, hogy csak július elején kezdenek pirosodni a gyümölcsök. Gyümölcsei 7-8 gramm tömegűek, héjszíne közép vörös, húsa kemény, ropogós, édes-savanykás. Elsősorban friss fogyasztásra alkalmas, de befőttek alapanyagaként is szolgálhat.

Forrás: resinfru.hu, Fotók: gyumolcsfa-faiskola.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás