Kukorica helyett vessen napelemet, lehet hogy jobban megéri

Az utóbbi időben gombamód termi a magyar szántó az áramot. Hétről hétre érkeznek a friss hírek arról, hogy éppen melyik településnek a határában emelkedik naperőmű, erőművi méretű fotovoltaikus rendszer. A napokban jelent meg az a hír is, hogy külföldi befektetők írtak alá szándéknyilatkozatot egy 750 megawattos naperőművi beruházás magyarországi megvalósításáról, amely várhatóan legalább 12 négyzetkilométernyi területet fog elfoglalni. Ha pedig a legújabb hazai napenergetikai célkitűzést – a korábban kiadott mintegy 2000 megawattnyi engedélyt további 3000 megawattnyi fotovoltaikus kapacitás megépítését – is figyelembe vesszük, akkor már több mint 50 négyzetkilométernyi hazai termőföld elfoglalásáról kell beszélni. Sok helyen búza, kukorica, répa és paradicsom helyett hamarosan áramot terem majd a föld. Kérdés csak az, hogy jó-e ez nekünk. A gazdálkodók és a magyar termőföld hívei szerint a folyamat káros és az érdekeik ellen szól, a megújuló energiaforrások elkötelezett támogatói viszont támogatják ezeket a fejlesztéseket. A szakértők véleménye is megosztott a kérdésben. A kérdés tehát továbbra is fenn áll: érdemes-e szántó és legelő helyett napelemparkban gondolkodni? Mennyit is ér a termőföld? Köztudott, hogy a magyar termőföld minőségét hivatalosan aranykoronában határozzák meg, amely egységnyi területű föld tiszta jövedelmének, vagyis termőképességének, fekvésének, művelhetőségének mutatója (akit érdekel a számítás módja, az itt talál bővebb információkat). Magyarországon 1 hektár föld aranykoronában kifejezett átlagos értéke 19. Gyengébb minőségű földnek számítanak a 0 és 17 aranykorona közé esők, jónak a 17 és 25 közöttiek, kiválónak pedig a 25 aranykoronánál nagyobbra osztályozott területek. A földek besorolását a földhivatalban tartják nyilván, illetve az ingatlan tulajdoni lapján is feltüntetik. Itt fontos megjegyezni, hogy egy közel 150 éves érték-meghatározó rendszerről beszélünk, amely sok tekintetben ma már elavultnak tekinthető. Egyrészt az elmúlt 150 évben egyes területeken a földek termőképessége a talajerózió vagy éppen a gépesítés és vegyszerhasználat miatt folyamatosan változott, csakúgy mint a termesztett növények hozamképessége vagy éppen a birtokfelosztás és a településkörnyéki földek tulajdoni és használati rendszere. Nem véletlen, hogy már a rendszerváltás környékén kidolgoztak egy, a modern termelési követelményeknek jobban megfelelő 100 pontos értékmeghatározási rendszert, amiből végül semmi nem lett. A fentiek mentén könnyen leszűrhető, hogy korántsem biztos hogy „ér” annyit a föld a mezőgazdasági termelőknek, mint amennyit az aranykorona értéke sugalmaz. Hova lehet és hova nem naperőművet telepíteni? Jobb híján jelenleg is az aranykorona érték alapján engedélyezik, hogy egy adott településkörnyéki földterület kivehető-e a művelésből ipari céllal. E tekintetben teljesen mindegy, hogy az adott területen naperőmű, ipari park és logisztikai központ vagy éppen gyár épül. Itt van azonban egy fontos szabály: egy adott település határában csak olyan területre lehet például logisztikai parkot, autószerelő műhelyt, gyárat vagy éppen naperőművet építeni, amely a településkörnyéki földek aranykorona értékének átlaga alatt marad. Tehát ha egy település külterületén a földek átlagos aranykorona értéke 15, akkor ennél csak kisebb aranykorona értékű területekben lehet gondolkozni. Miért nem barnamező a zöld helyett? Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért a zöldellő kukoricaföldre kell naperőművet építeni, ha tele van az ország volt szovjet laktanyákkal, repterekkel, leromlott ipari ingatlanokkal, melyeket másra hasznosítani úgysem nagyon lehet már. A válasz egyszerű: ezek a nagyméretű, összefüggő barnamezős területek állami vagy önkormányzati kézben vannak, amelyeknek hosszú távú bérlése nem megoldás. Ennek oka, hogy állami és önkormányzati területeket csak 15+5 évre lehet magáncélra hasznosítani, egy naperőmű élettartama pedig az építés és az elbontás között legalább 30 év. A már magánkézben lévő ipari területek sem jelentenek valódi alternatívát, mert általában kicsik, drágák és nagyon kevés rendelkezik az országos villamosenergia-hálózatra való rákapcsolódást lehetővé tevő megfelelő csatlakozási pontokkal. A régi bányaterületek megoldást jelenthetnének a beruházók számára, ezeknek azonban a geográfiai és napsugárzási jellemzői kedvezőtlenek. És akkor most ott a fű se nő már? Az ipari hasznosításra mezőgazdasági termelésből kivont földeken sokszor sajnos egyáltalán nem, vagy csak nagyon sok idő múlva fog újra fű nőni. Ez alól a kevés kivételek egyike a naperőművi energiatermelés. Egy napelempark esetében nincs szükség ugyanis a terület lebetonozására, elég csak tartóoszlopokat leásni a földbe, és erre szerelik a paneleket. A talaj termőképessége nem romlik, sőt, bár 20-25 évre pihentetjük. Ráadásul működnek már olyan naperőművek is a világban, ahol a panelek tövében méhkaptárok állnak, vagy éppen alacsonyabb fényigényű növényi kultúrákat termesztenek. Egyébként is a naperőművek által lefoglalt területeknek alig több mint felét fedik a panelek, a többi a kiszolgáló infrastruktúra kiépítéséhez és a szükséges biztonsági lehatároláshoz szükséges, tehát biztosan megmarad érintetlenül. Az eredeti cikk az azaramara.blog.hu-n jelent meg.