Hirdetés
Különösen érdemes figyelni az év végi munkaügyi teendőkre
Az év végének közeledésével célszerű áttekinteni, hogy a munkaügy területén munkáltatóként milyen döntéseket kell meghozni. A szabadságok kiadása, a munkaidőkeret körüli teendők, a Cafeteria-rendszer felülvizsgálata, a határozott idő vagy a próbaidő lejárta év végén - ez mind foglalkoztatja a foglalkoztatót. Érdemes időt szánni a témákhoz kapcsolódó gondolkodásra és döntésekre, hogy jól és szabályosan indulhasson a 2024-es munkaév januárban.
A szabadságok kiadásával kapcsolatban az Adózóna cikkét szemléztük. Eszerint január 5-éig még szabályszerűen kiadhatóak a 2023. évi szabadságok. Alapvetően szabadságot – az apasági szabadságot és a szülői szabadságot kivéve – az esedékességének évében kell kiadni. Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni ugyanakkor a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik, és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot. Tekintettel arra, hogy számos munkahelyen a munkavégzés január 2-án még nem kezdődik el, így célszerű ezen lehetőséggel élni és a szabadságot kiadni. Ugyanakkor ügyelni kell a szabadság kiadásával kapcsolatos határidőre - írták.
A szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval ugyanis legkésőbb a szabadság kezdete előtt 15 nappal közölni kell. Amennyiben így sem tudták a munkavállaló összes szabadságát kiadni, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) korlátozott körben a szabadság következő naptári évre történő átvitelére is lehetőséget biztosít. A legfontosabb az Mt. 123. § (6) bekezdésben biztosított azon lehetőség, hogy naptári évenként az életkori pótszabadság legfeljebb 10 munkanap szabadságát a felek megállapodásával a következő naptári év végéig át lehet vinni.
Hirdetés
További teendők és döntéshelyzetek is vannak az év ezen szakaszában, erről a Pallas 70 írt részleteket.
A cafeteria-rendszer felülvizsgálata
Minden évben érdemes áttekinteni a cafeteria-rendszert. Az adott évben irányadó munkáltatói szabályzatok felülvizsgálata, a juttatások áttekintése minden év végén célszerű, hiszen az ezekből levont következtetések nyomán azok módosítása, aktualizálása egyik első lépése lehet majd az évkezdésnek.
Ha januárban történne a cafetéria kifizetése, az már következő évi jövedelemnek minősülne.
Legkésőbb az év végéig gondoskodni kell bizonyos cafeteria elemekhez kapcsolódóan – pl. önkéntes pénztári befizetések – a szükséges munkavállalói nyilatkozatok beszerzéséről is.
A munkaidőkeret körüli teendők
Amennyiben a munkáltató munkaidőkeretet alkalmaz, annak lezárása, elszámolása az év végén is esedékes lehet. Ez jelentős többletfeladatot jelenthet, az ünnepek miatt vélhetően megrövidült decemberben.
Munkaidőkeretben történő foglalkoztatás esetén a munkavállaló minden hónapban megkapja a munkaszerződés szerinti alapbérét, ezen felül a munkaidő nyilvántartás alapján járó bérpótlékokat, továbbá az adott hónapban elrendelt túlórát is.
A munkaidőkeret utolsó hónapjában felmérik, hogy a munkavállaló az adott időszak alatt többet vagy kevesebbet dolgozott mint az általános munkarend szerinti törvényes munkaidő, és azt az utolsó havi bér számfejtésekor kompenzálják.
Ha kevesebbet dolgozott és max 8 óra hiányzik, - az érvényben levő munkáltatói szabályzat alapján - azt ledolgozhatja a következő munkaidőkereten belül, vagy ezt az időtartamot kiírhatja a munkáltató szabadságnak is. Az Mt előírása alapján azonban, levonható a munkavállaló munkabéréből, a munkabérelőlegre vonatkozó szabályok szerint.
Amennyiben viszont a munkaidő nyilvántartás alapján, beosztás szerint többet dolgozott, mint a törvényes (általános) munkaidő, azt a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályok szerint ki kell fizetni.
Rendkívüli munkaidő korlát felülvizsgálata
A munkaügyi ellenőrzés gyakori témája, sőt igen magas bírságokkal sújtott területe a rendkívüli munkavégzés korlátjának betartása, így az év végén is érdemes ezt leellenőrizni.
A munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján az előbbi két korlátot felülírva, maximum évi 400 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el (önként vállalt túlmunka). A munkavállaló a megállapodást a naptári év végére mondhatja fel.
Amennyiben a munkavállaló munkaviszonya év közben kezdődött, határozott időre vagy részmunkaidőre jött létre, úgy a rendkívüli munkaidő arányos része rendelhető csak el.
Határozott idő és próbaidő lejárta év végén
A határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállaló jogviszonya, az abban meghatározott időpontban automatikusan megszűnik, például december 31-el. Amennyiben a munkáltató a hosszabbításban gondolkodik, ebben a megrövidült hónapban célszerű időben közös megegyezéssel elkészíteni az új munkaszerződést, hogy az átvétel még decemberben megtörténjen.
A próbaidő tartama alatt bármelyik fél azonnali hatályú felmondással, indokolás nélkül szüntetheti meg a munkaviszonyt. Az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel válik hatályossá. Vagyis, ha egy olyan dolgozónak szeretne a munkáltató indokolás nélkül felmondani, akinek a próba ideje december 31-én jár le, akkor ügyelni kell arra, hogy a felmondás közlése ne ütközzön akadályba, például szabadságolás miatt. Ugyanis amennyiben akár személyes, akár postai úton (ez esetben közlés: a levél átvételének időpontja) nem közli a munkáltató a felmondást a próbaidő tartama alatt a munkavállalóval, akkor az a jognyilatkozat jogellenesnek minősül.
Decemberi bérszámfejtés elkészítése
December hónapról lévén szó különösen fontos, hogy a tárgyévi jövedelmek még ebben a hónapban elszámolásra kerüljenek. Az, hogy mi számít tárgyévi jövedelemnek adózás szempontjából, a kifizetés (utalás) időpontja a meghatározza meg.
Egyéb jövedelmek esetében viszont az úgynevezett pénzforgalmi szemlélet az irányadó, azaz december 31-ig kell megtörténnie a kifizetésnek.
A leggyakoribb jogcímek a megbízási díj, de ebbe a körbe tartozik a béren kívüli juttatás is. Ebben az esetben a bérként viselkedő cafetéria elemekre is gondolni kell. Ezek a juttatások akkor is már következő évi jövedelemnek minősülnek, ha január első napjaiban kerülnek kifizetésre.
Érdemes átgondolni, hogy a munkáltató belső szabályzatai vagy kialakult gyakorlata alapján milyen juttatásokat akar még kifizetni ebben az évben, - pl. karácsonyi jutalom vagy 13. havi bér - hogy időben a munkavállaló számlájára kerüljenek - írták.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kétszer ad, aki gyorsan ad
El Niño-hatás, aszály, jégverés, hőségriadók. Júniusban aratott kalászosok, hektikus terménypiacok, hatóanyag-kivonások. AÖP-támogatott mikrobiológiai termékek, talajegészség józan ésszel is felmérhető felértékelődése. A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmának, valamint mikroelemeinek pótlása. Ismerős, ugye? Mi most egy másik nézőpontra hívjuk fel a figyelmét.
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés