Nem úszták meg az Európa több térségét elért hideghullámot Olaszország kajszitermesztői sem, a fagykár komoly veszteséget jelent a mediterrán ország gyümölcstermesztőinek. Az egyik nagy szövetkezet képviselője országszerte 30 százalékos kiesést becsül, de a déli régiókban akár a termés fele is elfagyhatott. Sőt, Délen a káposztafélék is jelentős fagykárt szenvedtek. A Fresh Fruit Portal az Apofruit Italia szövetkezet műszaki vezetőjét, Andrea Grassit idézi. A szakember úgy nyilatkozott az online szakmai hírportálnak, hogy ugyan az olasz kajszitermés olykor képes erős kilengéseket produkálni egy-egy egymást követő évben, az azonban igen nagy ritkaság, hogy mindennek a fagyos idő legyen az oka. Most viszont a szélsőséges, akár mínusz 10°C-ot is hozó hideghullám éppen a kajszivirágzás derekán érkezett a legfontosabb olasz termesztőkörzetekbe. A hírről a Magyar Mezőgazdaság oldala számolt be.
A fagykár Olaszországban sem kímélte a zöldség- és gyümölcstermesztő gazdákat, jókora terméskiesésre számítanak az ágazat szakértői
Az olasz gyümölcságazaton belül igazából csak a kajsziban van nagy baj – mondta. Számításai szerint átlagosan 30-40 százalékos terméskiesés jósolható. Délen súlyosabb a helyzet, ott akár a termés feléről is lemondhatnak a gazdálkodók, északon pedig előreláthatóan 20-30 százalékkal kevesebb kajszi terem, mint tavaly. Azt is hozzátette, hogy valamilyen mértékben minden kajszifajta érintett.
A szilvaültetvényekben ugyanakkor legfeljebb a déli régióban, azon belül is csak a korai fajtákban tett kárt a fagy – tette hozzá. A késői fajták egész jól megúszták a hideget, és Észak-Olaszországban is jó állapotban vannak az ültetvények. A többi csonthéjas – őszibarack, nektarin, cseresznye – nem szenvedett kárt a hidegben, termésmennyiségük a szokásos lehet. A déli országrészben számos zöldségfélét is súlyosan megviselt a fagy, ilyenek az articsóka- és a káposztaállományok.
A spanyoloknál és hazánkban is komoly a kajszi vesztesége a fagykár miatt
Európa másik vezető zöldség- és gyümölcstermesztő országa, Spanyolország sem menekült meg a hidegtől. Magyarországon pedig arról számoltak be a szakemberek, hogy a kajszitermesztésben helyenként 100 százalékos kár is keletkezett, a szatymazi őszibarackosokban pedig 80 százalékos terméskiesést becsülnek.

Megosztás

További híreink

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás