Fontolóra veszi a marihuána orvosi célú használatának legalizációját Európa egyik legjelentősebb illegális kannabiszforrása, Albánia. Idén májusban az ország miniszterelnöke, Edi Rama bejelentette, hogy kormánya egy évvel ezelőtt megkezdte a törvénytervezet kidolgozását, hogy a parlament elé lehessen terjeszteni a kannabisz orvosi célú használatának szabályozásáról szóló tervezetet. Legális lehet a fű a dél-balkáni országban?

A Balkaninsight.com anyaga alapján az Euronews számolt be róla, hogy csaknem három évtizede emlegetik Albániát Európa egyik legnagyobb illegális kannabiszforrásaként. Elemzők szerint a legalizációs folyamat bonyolult lesz. 2014 novemberében kezdődött érdemi vita a kannabisz egészségügyi használatának szabályozásáról Koco Kokedhima, későbbi parlamenti képviselő kezdeményezésére. Az üzletember akkor meggyőződéssel állította, hogy a törvényi keretek megalkotása az ország hasznára válna. Párttársai akkor meg voltak győződve arról, hogy Albánia erre még nem áll készen, ezért a kérdés lekerült a napirendről. Aztán majdnem 6 év elteltével, 2020. május 9-én Albánia miniszterelnöke, Edi Rama bejelentette, hogy kormánya egy évvel ezelőtt megkezdte a törvénytervezet kidolgozását, hogy a parlament elé lehessen terjeszteni a kannabisz orvosi célú használatának szabályozásáról szóló tervezetet.

Kannabisztermesztés Albániában - legalizálnák az orvosi célú felhasználást - képünk illusztráció

Dollármillárdos globális piac

A törvényjavaslat szövegét hamarosan véglegesítik. A hírre sokan felkapták a fejüket szerte Európában. Mindezt annak ellenére, hogy már 22 európai országban legálisan történik a kannabisz orvosi célú használata. A tervezet támogatói úgy vélik, hogy a legalizációval az ország hatalmas szeletet szerezhetne meg a globális egészségügyi kannabiszpiacból, amit tavaly több mint 16 milliárd dollár nagyságúra becsültek. A törvényjavaslat ellenzői viszont attól tartanak, hogy a szabályozás rossz üzenetet küldene Albánián belül, erősítve a már létező illegális folyamatokat.

A miniszterelnököt és pártját bírálók attól is tartanak, hogy a kormány azért tesz lépéseket az orvosi céllal történő használat legalizációjáért, hogy megszerezze azon tömegek támogatását, akik az illegális marihuánapiacból élnek. A civil társadalmi csoportok szintén aggodalmukat fejezték ki. Sotiraq Hroni, az IDM Demokrácia és Mediáció Intézetének igazgatója úgy látta, hogy a kezdeményezés célja, hogy a hatalmon lévők több szavazatot nyerjenek, és eltereljék a figyelmet az ország előtt álló valós kihívásoktól.

A törvényjavaslat kidolgozói és a kormány szerint pont a kihívásokkal teli időkben nem engedheti meg magának egy kevésbé tehetős balkáni ország, hogy ne foglalkozzon a marihuána legalizációjának kérdésével. Az albán gazdaság bajain jelentősen enyhíthet, ha Európa egyik illegális termelőjéből az orvosi céllal felhasznált kannabisz legális forrásává válik a világpiacon. A törvényjavaslatnak lelkes támogatói is vannak, akik a változástól a foglalkoztatás javulását, növekvő adóbevételeket, az export és a külföldi befektetői kedv erősödését remélik.

Nem az albán kistermelők nyernek nagyot?

A drogpolitika reformjával foglalkozó amszterdami szakértő, Tom Blickman, a Transnational Institute munkatársa szerint a lényeg a részletekben van. Azt hangsúlyozta, hogy bár még nem ismert a teljes albániai szabályozási terv, de gyaníthatóan a nagy, külföldi kannabisztársaságok húznak hasznot az új helyzetből, nem pedig azok a kistermelők, akik jelenleg ellátják az illegális piacot.

Megosztás

További híreink

Végre jövedelmezőbbé válhat a hazai állattenyésztés több banki szakértő szerint is

2024.07.10.

Az élő állatok és állati termékek piacain stabilak az árak, ami kedvezőbb jövedelmezőséget vetít előre.

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás