A MyForest (Közösségi Erdőkért Alapítvány) 1250 facsemete elültetésével indította el a közösségi erdő projektjét Nógrád megyében. Azt szeretnék elérni, hogy az ország erdőterülete ugyanakkora legyen, mint az ipari forradalom előtt volt, és ezzel hozzájáruljanak a Föld erdőterületeinek megduplázásához.

A kezdeményezés Nógrád megyében, a Szarvasgede és Csécse közötti egyhektáros földön kezdődött. Most 1250 facsemetét ültettek el, később ennél több kerül majd a helyszínre. Azokat már gépi ültetéssel fogják telepíteni - írta meg az Index.hu.

A fenyvesek teljesen eltűnhetnek (Fotó: Pixabay, extremis)

A MyForest nem az egyedüli civil szervezet, akik erdősítéssel foglalkozik, hiszen ilyen még a 10 millió Fa vagy a 100 millió új fát ültetünk. Sőt, az állam is törekszik az erdőgazdálkodás fejlesztésére, az állami erdőgazdaságok területeire telepítenek fákat nagy mennyiségben, és a gazdákat is ösztönzik erdőtelepítésre támogatásokkal. Az Agrárminisztérium Országfásítási Programot indított.

A kezdeményezések ellenére mégsem állunk jól az erdőtelepítéssel. A meglévő erdők nagy részének az állapota ugyanis romlik a klímaváltozás következtében. Szakemberek előrejelzései szerint a bükkösök vissza fognak szorulni és a fenyvesek teljesen eltűnhetnek. Az elfogadott Nemzeti Erdőtelepítési Program hivatalos célja, hogy 2050-re az ország az erdősültséget a jelenlegi 20,9 százalékról 27 százalékra növelje. Ehhez évente több mint 20 ezer hektár új erdőt kellene telepíteni. 

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás