Példát mutatna a különböző fejlesztésekkel, a GMO-mentes termeléssel, a lenmag alapú takarmányozással és az egészséges élelmiszerek előállításával a Fejér megyei Prograg-Agrárcentrum Kft. A nemrég élelmiszeripar kategóriában Agráriumért OTP Díjjal is elismert – termékeit Martontej néven forgalmazó – vállalkozás céljait Bodó Ágoston ügyvezető igazgató mutatta be. Az 1300 tehén tejtermelésére alapozó cég több izgalmas újdonságot is megvalósított a gazdálkodásában.

Az OTP Agrár oldala írta meg, hogy ugyan más életpályán indult, végül mégis az agráriumban teljesedett ki Bodó Ágoston. A Prograg-Agrárcentrum Kft. 2004-ben, privatizáció útján került a családja tulajdonába, azóta az akkor 800-as tehenészetet 1300-as tehénlétszámú, – szaporulattal együtt mintegy 2800-as – gazdasággá fejlesztették. Most napi 45 ezer liter tejet termelnek, amelynek kisebb részét, 8-10 ezer litert saját tejtermelő üzemükben dolgozzák fel, a maradék részét pedig a tejipar vásárolja meg tőlük.

Kritérium, hogy GMO-mentes legyen a termék, amelynek az alapanyagát lenmag alapú takarmányozással termelik - Fotó: OTP Agrár Youtube

Régi álomból újdonság

Ő maga „elég meredek váltásként” jellemezte azt, hogy belevágott, és ennek megfelelően a legnagyobb kihívást az agrárterület újdonsága, ismeretlensége jelentette számára. Ám mivel ezzel a gyermekkori álma teljesült, nem volt nehéz túllendülnie ezen. Az alapok persze megvoltak, hiszen – mint mondta – „vidéken nőttem fel, tehénnel is találkoztam már életem során, de azért az a tudás nem volt elegendő, hogy egy céget ügyvezetői szinten tudjak vezetni”. Ezért tovább képezte magát, elvégzett egy mezőgazdasági technikumot.

A vállalkozás hitelességét és az alázatot tartom alapvető értékeknek, és fontos, hogy amit gondolunk a világról, az a napjainkban, a munkáink során és a késztermékben is meg tudjon nyilvánulni. Az alázatra azért van szükség, mert a mezőgazdaság az időjárásnak, a Jóisten akaratának kitett terület. Sokszor nem mi határozzuk meg a körülményeket, hanem a kapott feltételek alapján kell jó döntéseket hoznunk – mondta.

https://www.youtube.com/watch?v=IR7gNvm5vR8
A Fejér megyei Prograg-Agrárcentrum Kft. céljait Bodó Ágoston ügyvezető igazgató mutatta be

Takarmányok, árak, fejlesztések

Rövid távú tervként a takarmányválság átvészelését nevezte meg, hiszen a takarmányárak a gazdaság újranyitását követően az egekbe szöktek és ennek negatívumait elsőként a termelők érzékelték. Reméli, hogy mielőbb rendeződik a piac, az inputárakat a tejárban is tudják érvényesíteni, és akkor ismét elővehetik fejlesztési terveiket. Telephelyükön most 2, egyenként 400 férőhelyes istálló építése van folyamatban, illetve megnyertek egy állattartótelepek fejlesztésére kiírt pályázatot, ami szintén egy nagyszabású beruházás lesz. 

A hosszú távú terveinket egyszerűen el lehet mondani: fejlesztés, fejlesztés, fejlesztés - mondta Bodó Ágoston. 

Ennek indoka, hogy nagyon fontos a versenyképesség megőrzése, mert ez is egy sokszereplős piac. Számos versenytárssal és gyakorlatilag az EU-s árakkal kell versenyezni. „Ha az uniós tejtermelők hatékonyabban tudnak tejet előállítani, mint mi itt, Magyarországon, akkor a tej értelemszerűen kintről fog beáramlani. Ahhoz pedig, hogy mi föl tudjuk venni a versenyt ezekkel a fejlett gazdaságokkal, nekünk is fejlesztenünk kell” – részletezte. Másoknak is azt tanácsolja; ha fejleszteni szeretnék gazdaságukat, ne habozzanak egy percet se. Vágjanak bele, mert nincs más lehetőség, csak előre.

A hangsúlyos többes szám és a lenmag

„Több eredményünkre vagyok nagyon büszke, és itt hangsúlyos a többes szám, mivel ez egy csapatmunka. Egymás nélkül nem tudnánk ilyen sikereket elérni – mondta. Ilyen büszkeség számára a GMO-mentességük. Ez azért is olyan különleges, mert elsőként voltak az országban a magyarországi szabályozások alapján megmérettetve, és kapták meg így a GMO-mentes minősítést. Ezt azért tartja nagy dolognak, mert az uniós szabályozás – amely alapján több cég elmondhatja magáról, hogy termékei GMO-mentesek – sokkal megengedőbb, mint a magyarországi alaptörvényben megfogalmazott, zéró toleranciára épülő kritériumok.

A másik büszkeségük, hogy elsőként csatlakoztak Magyarországon a Kék-Fehér Szív Szövetséghez. Ez egy francia kezdeményezésű összefogás, amelynek a fő küldetése a Föld, az emberiség és az állatok közös harmóniájának a megteremtése. Tehát a szövetség logója egyfajta védjegy az egészséges élelmiszerek számára. Megszerzésének nagyon fontos feltétele például a nyomonkövethetőség és a szántóföldtől a késztermékig tartó ellenőrzés. Kritérium, hogy GMO-mentes legyen a termék, amelynek az alapanyagát egyébként lenmag alapú takarmányozással termelik. 

Így működnek együtt a fejlesztésben a cég és a bank

Az OTP Agrárral első projektjük során kerültek kapcsolatba, még 2013-ban. Akkor jelent meg egy szintén az állattartótelepek korszerűsítésére kiírt pályázat, amely révén egy nagyszabású beruházás keretében egy új tejfeldolgozó üzemet, egy új fejőházat és egy saját sajtfeldolgozó üzemet sikerült megépíteniük. Itt a pályázati pénz mellett már komoly bankhitelre is szükségük volt, így került a képbe az pénzintézet, amellyel azóta is folyamatos a kapcsolatuk. Jelenleg két projektjük van, amin közösen dolgoznak a bankkal. Az egyik egy folyamatban lévő energiahatékonysági beruházás, amelynek keretében 2 darab 400 férőhelyes istállót építenek, a tetőszerkezeten 50 kilowattnyi napelemmel. Emellett részben pályázati forrásból új istálló építését és a hozzá tartozó infrastruktúra kialakítását tervezik. 

További elképzeléseink is vannak az együttműködésre, hiszen most rengeteg pénz érkezik fejlesztésre az agráriumba, és mi ezeket szeretnénk maximálisan kihasználni – tette hozzá Bodó Ágoston.

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás