A nyár középső hónapjában is sok hírünk szólt a gazdálkodóknak elérhető agrártámogatások információiról. Szó volt az állattartóknak kiírt pályázatok támogatói okiratainak megyei átadásairól, az új Közös Agrárpolitika megállapodásról és a változásairól, ahogy beszámoltunk arról is, hogy vádat emeltek az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára ellen. Érdemes végigolvasni az augusztusi agrártámogatás hírösszefoglalónkat, mert nagyon sok megszerezhető pénzről írtunk a cikkeinkben.

Lúdágazat: a járványokon kívül a legnagyobb csapást az égbe szökő takarmányárak jelentik

A húshasznú és a hízott liba fogyasztásában is érezhető a kereslet csökkenése. A háztáji termelés visszaszorulóban van, a ludakat a helyi piacokon tudják értékesíteni élő vagy vágott formában. A vágóüzemek árualapját előállító termelők akár több ezer madarat is tartanak, de számukra az integrátorral való megállapodás a célszerű az értékesítés érdekében. Az ágazatnak nagy segítséget jelent az állatjóléti támogatás, amely 2007 óta működik. Ezt az utolsó fillérig a magyar költségvetésből finanszírozzák – az EU jóváhagyásával és a terméktanács javaslata szerint. Ennek alapján kiderül, hogy milyen jogcímeken, mennyi támogatásban részesülhetnek a lúdtartók.

Nem tudta learatni a korrupcióval szerzett jogtalan előnyt az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkára: kenőpénz helyett vádemelést kapott - képünk illusztráció

Vádat emeltek az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára ellen

Kétrendbeli vesztegetés elfogadása és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára ellen. A vádirat lényege szerint a mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és egy helyettes államtitkár abban állapodott meg 2020 nyarán, hogy a hivatalos személy segítséget nyújt a vállalkozónak. A helyettes államtitkár vállalta, hogy a kapcsolatai felhasználásával segíti a vállalkozást a földterületek megszerzésében és tervezett pályázat elnyerésében.

Juh- és kecskehús: új korszak kezdődik az ágazatban

Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh- és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak. A dokumentum átadásakor a helyettes államtitkár kiemelte: ez hazánkban a tizedik szakmaközi szervezet, amelytől azt várják, hogy jelentős pozitív előrelépést hozzon az ágazat életében. Mezőszentgyörgyi Dávid megköszönve a minisztérium segítségét, elmondta, hogy 30 év után most először működhet egy olyan szakmaközi szervezet, amely a juh- és kecskehús ágazatban összefoghatja és képviselheti a kereskedői, a feldolgozói és a termelői oldalon dolgozókat.

Megújulhatnak az állattenyésztés körülményei: több, mint 11,5 milliárdos támogatást kaptak a Veszprém megyei gazdák az állattartó telepek korszerűsítésére - Fotó: Magro.hu, CSZS, Nagykörű

Több, mint 11,5 milliárdos agrártámogatások a Veszprém megyei gazdák az állattartó telepek korszerűsítésére

Több mint 11,5 milliárd forintot kaptak a gazdák az állattartó telepek korszerűsítésére Veszprém megyében. Országosan eddig 260 milliárd forintra lehetett pályázni, a felhívást július 14-től újra megnyitják. Nagy István agrárminiszter Veszprémben adta át a támogatói okiratokat 27 nyertes pályázónak. Az állattartásra szolgáló épületek kialakítására és korszerűsítésére, továbbá gépbeszerzésre is lehetett pályázni. Az agrárminiszter elmondta, az idei évtől a kormány a korábbi évek 17,5 százalékos támogatása helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé. Így 4265 milliárd forintot fordítanak a magyar vidék, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig. Nagy István arról is beszámolt, hogy megnyílt az állattartó telepek kisebb léptékű fejlesztéseire szánt 30 milliárd forintos keretösszegű, az állattartó telepek megújításának támogatását célzó pályázat is. A kérelmek benyújtására július 22-ig volt lehetőség.

Ajánlott a levélanalízis elvégzése az AKG-s pályázatoknál

A 2015 VP AKG Ültetvény és a 2015 VP ÖKO ültetvény pályázatok nyerteseinek plusz egy évvel történő meghosszabbítását követően a 2021-es évben levélanalízis vizsgálatot szükséges tenniük és tápanyaggazdálkodási tervet kell készíttetniük a 2022-es évre. A jelen kiírás értelmében a támogatási időszak 2021. december 31-én lezárul. A tervek szerint 2022. január 1-től újra indul mind az Agrár-környezetgazdálkodási támogatás, mind az Ökológiai gazdálkodás támogatás. Az új támogatásokban továbbra is feltétel lesz a levélanalízis elvégzése és a tápanyag-gazdálkodási terv készítése, ezért érdemes lehet idén ősszel is levélmintát venni és akkreditált laboratóriumban bevizsgáltatni.

Örülhetnek a magyar gazdák: végre megállapodtak a Közös Agrárpolitika reformjáról

Megszületett a megállapodás a Közös Agrárpolitika reformjáról Luxemburgban. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 28-i ülésén az agrárminiszterek megegyeztek a program legfőbb politikai elemeiről. A tárgyalások május végi összeomlása óta folytak diplomáciai egyeztetések a háttérben azért, hogy a minisztereket tömörítő Tanács tagjai meggyőzze az Európai Parlament szakértőit arról, hogy vonják vissza a gazdálkodást ellehetetlenítő javaslataikat. Magyar szempontból roppant nehéz és küzdelmes tárgyalásokon vagyunk túl. Sok energiánkat emésztette fel az októberi tanácsi álláspontban foglaltak megvédése – közölte a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter. A miniszterek közös erőfeszítései eredményre vezettek, hiszen a kiemelt ügyek túlnyomó többségében sikerült az Európai Parlament illetékes munkatársait jobb belátásra bírni, hogy vonjanak vissza minden realitást nélkülöző javaslatot – mondta Nagy István.

Fontos tudnivalók a Közös Agrárpolitika újdonságairól

A Közös Agrárpolitika reformjának tárgyalásai során 2021. május 25. és 26. tartottak egy szupertrilógust, amellyel párhuzamosan 26-án és 27-én a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (MHT) is ülésezett. A társjogalkotók pozíciója viszont akkor olyannyira eltért egymástól, hogy nem született megállapodás. A június 24-25-i trilóguson végül sikerült előzetes megállapodást elérnie a Tanácsnak és az EP-nek a KAP reform politikailag kiemelt kérdéseiben. Ezután a Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 28-i ülésén a miniszterek támogatásukról biztosították a reformcsomag kompromisszumait.

Csak az EU-s agrártámogatások morzsáit hozzák haza a magyarok

Az uniós kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységeket támogató Horizon 2020 program befejeződött, ám 2021-től ugyanez folytatódik tovább Horizon Europe néven a következő Európai Uniós költségvetési ciklusban. A véget érő időszak hazai, agrár- és élelmiszeripari vonatkozású KFI eredményeit – saját szakterületén – Kristóf Ákos, az Agrárminisztérium Agrárkutatási és -környezetgazdálkodási Főosztály kutatási osztályának vezetője értékelte. A minisztérium egyfajta koordinációs, szervezési tevékenységet lát el. A kutatásszervezés jelentősége egyre inkább felértékelődik, hiszen mind nagyobb tömegeket (személyi és egyéb kapacitást) próbálnak egy-egy tématerület mögött mozgósítani. A koordináció segíti a szerepek megtalálását az együttműködésekben, illetve az erőforrások megjelenését.

Csak az EU-s agrártámogatások morzsáit hozzák haza a magyarok Kristóf Ákos, az Agrárminisztérium Agrárkutatási és -környezetgazdálkodási Főosztály kutatási osztályának vezetője szerint - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dusnok

Fejlesztéshez kaptak 30 milliárd forintot a baranyai gazdák

Komoly állami segítséget kaptak Baranya megyében a gazdák, összesen 30 milliárd forintnyi forrás érkezett 48 vállalkozónak. A támogatói okiratokat Sombereken vehették át az agrárminisztertől. A magyar agrárszektor versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlenek az Európai Uniós előírásoknak minden tekintetben megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek is – mondta Nagy István. Ahogy a miniszter kifejtette, eredetileg 50 milliárd forintot szántak az állattartó telepek korszerűsítésére szerte az országban, de a beérkezett igényeknek megfelelően a keretet 260 milliárd forintra emelték. Ebből 30 milliárd forint érkezett 48 baranyai vállalkozóhoz. A támogatásról szóló okiratokat szintén az eseményen adták át a nyertes pályázóknak, a helyszínválasztás pedig nem volt véletlen.

Van pénz agrártámogatások kiosztására: hamarosan milliárdokra lehet pályázni

Kiszámítható támogatási feltételekkel és tervezhető fejlesztési lehetőségekkel segíti az agrártárca a gazdákat – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Feldman Zsolt az MKB Bank Nyrt., az Andest 2005 Kft. és a Gazda Kontroll Kft. tematikus programsorozatának mezőkövesdi állomásán arról beszélt, hogy a fejlesztési forrásoknak köszönhetően az agrártámogatások felhasználásával a termelés hatékonyságát biztosító beruházásokat valósíthatnak meg a gazdálkodók a következő időszakban.

Az államtitkár hozzátette, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program az alapanyag-termeléstől a feldolgozásig minden olyan elemére kiterjed az élelmiszergazdaságnak, amely ahhoz kell, hogy versenyképesek legyenek a termelők és feldolgozók egyaránt.

A precíziós gazdálkodást segítő gépektől, a digitális szolgáltatásokat támogató felhíváson át, a termény tárolásán, szárításán, tisztításán keresztül az élelmiszer feldolgozásáig minden egyes gazdasági tevékenység technológiai megújítására biztosít a tárca forrásokat – közölte a politikus. Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a minisztérium júniusban hirdette meg mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó felhívását 100 milliárd forintnyi keretösszeggel. A kérelmek benyújtására július 26-tól volt lehetőség.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás