Hirdetés
Magyar kutatók jöttek rá, miért van több kockás sikló a városias tóparti településeken
Bár az emberi tevékenységek miatt csökken a biodiverzitás, vannak olyan állatok, amelyek kedvelik a városias környezetet, hiszen nagyobb számban fordulnak elő például a Balaton partján. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) kutatói a mesterséges tóparti élőhelyek hatását vizsgálták a kockássikló-populációk méretére vonatkozóan és meglepő eredményt kaptak.
A növekvő városi területek, a szennyezések, a klímaváltozás, valamint a természetes élőhelyek eltűnése negatívan hatnak a biológiai sokszínűségre - írta a HUN-REN BLKI anyaga.
Az egyre nagyobb emberi populáció az urbanizált területek növekedését segíti elő, amelyek a növény- és állatvilág számára ismeretlen, új élőhelyeket hoznak létre. A HUN-REN BLKI kutatói szerint a hüllők hanyatlásának globális trendje miatt sürgősen meg kell vizsgálni a rájuk ható tényezőket, hiszen a változó testhőmérsékletű élőlények rendkívül érzékenyek a környezeti változásokra. A hőmérséklet és a táplálékforrás módosulását is nehezen viselik.
Hirdetés
Ezért kedvezőbb a környezet a siklóknak
Mészáros Boglárka, a BLKI kutatója elmondta: tanulmányukban azt elemezték, milyen hatással van a kockás siklók (Natrix tessellata) Balaton-parti egyedsűrűségére az intenzív városiasodás és az ember, mint zavaró tényező. A kutatás során a kockás siklók előfordulását figyelték a tó mesterséges partszakaszain, és összefüggéseket kerestek a városiasodás különböző aspektusaival táj- és lokális szinten.
Összesen 25 helyszínen választottak ki 250 méter hosszú mintavételi helyeket a Balaton partvonalán, kikötőkben és sétányokon. Azt is vizsgálták, hogy a tavat körülölelő főutak (7-es és 71-es út) közelsége és a városok mérete milyen hatással van a siklók egyedszámára.
Eredményeik szerint a városi területek mérete, az utakkal való borítottság, a főutak közelsége és a mesterséges kőszórás területe miatt több a kockás sikló a Balaton-parti helyeken. A kutató szerint ennek az lehet az oka, hogy az ember által létrehozott mesterséges felületek (pl. partmenti bazalttömbök) között nagyobb biztonságban vannak a rájuk vadászó ragadozóktól. Eközben több és jobb táplálékforrás várja őket, ami pedig pozitívan hat a kockás siklók túlélésére és szaporodására - írták.
Egy korábbi tanulmányuk viszont arra mutatott rá, minél nagyobb egy tóparti kikötő, annál rosszabb kondícióval bírnak az ott élő egyedek. Ennek egyik lehetséges magyarázata szerintük az lehet, hogy a nagyobb kikötőkben több hajó és turista van, ami fokozottabb szennyezést és emberi zavarást jelent az állatoknak. A városias környezet tehát negatívan is hat egyedfejlődésükre és kondíciójukra, ami a siklópopulációk állapotának romlásához vezethet - közölték.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés