A hazai édesvízi, nemes ragadozóhalak mesterséges nevelésének és piaci hasznosításának egyik gátját jelenti a fajlagosan magas előállítási költség, melynek egyik fő tényezője a takarmány állati fehérje forrását biztosító tengeri halliszt magas ára. Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatói azt vizsgálták, hogy alkalmas lehet-e a Balatonban tömegesen jelenlévő inváziós kagylófajokból kivont kagylóliszt az importból beszerezhető, csökkenő minőségű halliszt helyettesítésére.

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatói azt vizsgálták, hogy alkalmas lehet-e a Balatonban tömegesen jelenlévő inváziós kagylófajokból (Dreissena) kivont kagylóliszt. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program részeként „Az akvakultúra terén történő innováció ösztönzése” című intézkedés keretében közel 129,5 millió forint támogatással megvalósult alapkutatási projekt igazolta ezt. A kagylóliszt megfelelő táplálékot biztosít az édesvízi ragadozóhalak számára - derült ki az ELKH közleményéből.

A balatoni kagylók takarmányalapanyagként segíthetik az állatok élelmezését - képünk illusztráció

Hús és héj

A „Haltakarmány előállítás kagyló biotermékből innovatív technológiával” (HALTEK) című projektben a kutatók laboratóriumban kidolgozták a kagylóhús és a -héj elválasztásának a technológiáját. A kagylólisztből készült formázott keveréktakarmányt pedig lesőharcsa-ivadékok takarmányozására irányuló kísérletekben alkalmazták. A kísérletek igazolták, hogy a hallisztet kiváltó kagylólisztet tartalmazó takarmány mind a hasznosítás, mind az etetett harcsák növekedésének és húsminőségének szempontjából eredményesnek bizonyult.

A kutatók szintén kidolgozták a haltakarmányozásba bevont kagylók mesterséges tartási feltételeit. Illetve létrehoztak egy úgynevezett recirkulációs alga- és kagylótenyésztő rendszert. Ebben sikeresen tenyésztettek egy, a kagyló által szívesen fogyasztott, kedvező élettani tulajdonságokkal rendelkező algatörzset, amely a kagyló anyagcseretermékeit is hasznosítja. A kagylóágy-alga rendszer biológiai szűrőként is alkalmasnak bizonyult a haltenyésztő elfolyóvízének tisztítására, és a benne lévő hasznos anyagok újrahasznosítására.

Az invazív balatoni kagylók takarmányként való hasznosítását vizsgálták a magyar kutatók

A projekt célkitűzései – az alga-kagyló-hal recirkulációs rendszer elemeinek összeállítása és működési paramétereinek leírása, illetve a növendék harcsák takarmányában a kagylóliszt fehérjeforrásként történő felhasználása – maradéktalanul megvalósultak.

Az eredményeket a kutatók hazai és nemzetközi konferenciák keretében mutatták be, és folyamatban van azok nemzetközi szakfolyóiratokban való megjelentetése.

Működik az eljárás

Az eljárás működik, és ugyan a Balatont nem mentesíti a betolakodóktól, de egyrészt mérsékli a tengerekre nehezedő nyomást, másrészt tiszta, egészséges halat ígér a konyhára - mondta Dr. Balogh Csilla, a projekt szakmai vezetője, az ELKH ÖK BLI tudományos munkatársa a 24.hu-nak adott interjújában. A kutatók ezekre az eredményekre építve elkészítették azt a hasznosítást célzó alkalmazott kutatási tervet, amelynek megvalósításához további pályázati forrásokat keresnek. A hasznosításhoz az eredmények finomítására és a technológia részletes kidolgozására van szükség. A kutatók bíznak abban, hogy a döntéshozók támogatásával a haltenyésztésben jól hasznosítható, hazai forrásból származó, gazdaságos takarmány-összetevőt lehet majd létrehozni, az azt előállító technológiával együtt.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás