Magyar módszer osztályozza a növények hasznosságát, és adhat megoldást a természeti környezet legnagyobb kihívására

Az Európai Unió egyre több energiát fordít annak a kihívásnak a megoldására, hogy az emberi kezelés alól kivont, folyamatosan növekvő – főleg egykori mezőgazdasági művelés alatt álló – területeken visszaállítsa az eredeti, természetes vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló állapotot. Amerikai és magyar kutatók egymástól függetlenül dolgoztak ki szinte azonos módszert erre. Mivel az EU kiemelten foglalkozik az ökológiai restaurációval, így van rá esély, hogy a növényzet pontozásán nyugvó, Magyarországon kifejlesztett és alkalmazott módszer világszerte elterjedjen.

A 24.hu írta meg, hogy az őshonos növénytársulások visszatelepítésére többféle módszer ismert, ám ez még önmagában kevés a sikerhez. Ugyanis nem létezik olyan „műszer”, amely megmutatja egy adott terület aktuális degradációját, tehát mennyire romlott le a természetes állapothoz képest az emberi tevékenység miatt. A téma szempontjából pedig ez többek közt azért fontos, mert így lehetne mérni, hogy az ökológiai rekonstrukció folyamata a kívánt irányban halad-e, illetve azt, hogy milyen újabb beavatkozásra lenne szükség.

Magyar biológusok a múlt század utolsó évtizedében kidolgoztak egy egzakt módszert a környezet degradációjának mérésére, az úgynevezett természetességi indikációt. Nemrég pedig kiderült, hogy egymásról nem tudva az Egyesült Államokban is létezik egy szinte teljesen megegyező technika. A magyar eljárást egyelőre hazánkban és Ausztriában, míg az amerikait már több országban alkalmazzák. Az európai ökológusok már jó ideje használják a növényi indikációt a környezet állapotának felmérésére. Az évszázados adatsor mára statisztikává állt össze, ahol a fajok összessége számos paramétert megad anélkül, hogy fizikai és kémiai vizsgálatokat kellene elvégezni. A fűzfa például sok vizet, a csalán vagy a bodza magasabb nitrogénszintet jelez. Elsőként Simon Tibor vetette fel, hogy ezek mintájára egy új, speciális pontrendszerrel lehetne mérni egy adott terület degradációjának a mértékét – mondta Dr. Erdős László biológus, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.

Mit jelent a degradáció mértéke? 

Egy olyan skálát, ahol az egyik végpont a teljesen természetes élőhely, amit még semmiféle emberi tevékenység nem érintett (Magyarországon nincs ilyen, de világszerte is csak elvétve), a másik pedig például egy teljesen lebetonozott parkoló. Ezeken belül a fokozatok nincsenek pontosan megfogalmazva, mert minden helyszín más és más. Simon professzor az alapján pontozta a növényeket, hogy azok mennyire zavarástűrők. A szinte elpusztíthatatlan bálványfa, a parlagfű vagy a selyemkóró és társaik kapták a legalacsonyabb, míg az érzékeny, szigorúan védett, esetleg csak speciális élőhelyeken előforduló fajok a legmagasabbat. A módszert Borhidi Attila fejlesztette tovább az 1990-es évek első felében, így alakult ki a ma is alkalmazott eljárás.

Magyarországon minden növénynek megvan a pontértéke mínusz 3-tól plusz 6-ig. Az egyáltalán nem kívánatos, idegenhonos fajok negatív értéket kapnak, míg az őshonosak pozitívat attól függően, hogy milyen erősen kötődnek a természetes, zavarásmentes élőhelyekhez – közölte a biológus. Szerinte a rendszerből azért hiányzik a nulla, mert semlegességet feltételez, az ökológiában viszont minden fajnak megvan a maga szerepe. Károsnak és nem kívánatosnak eddig a behurcolt, invázióra hajlamos növényeket neveztük, de nem csak róluk van szó. Magyarországon belül is számos élőhelytípust különböztetünk meg, és hiába őshonos egy faj hazánkban, ha nem természetes úton jelent meg valahol. Az erdei fenyő pozitív értékkel jelenik meg mondjuk az Alpokalján, de negatívat kap az Alföldön, ahova betelepítették - mondta Simon Tibor.

Az elmélet, a növényeink besorolása és élőhelyek szerinti értékelése már adott, ezután következik az aprólékos terepi munka, az úgynevezett felvételezés kvadrátos módszerrel. Ilyenkor a kutatók négyzet alakú keretet tesznek a földre – lehet egy, kettő, de akár 4000 négyezetméteres is –, majd egyenként meghatározzák a benne foglalt fajokat, hozzárendelik a fent részletezett számokat, végül átlagolnak. Ezzel pedig megszületik az adott terület ökológiai értéke egy 9 fokozatú skálán kifejezve.

Ezért fontos a növények osztályozása

Egyrészt alapkutatás, amiben a tudósok felmérik hazánk természeti állapotát. Másrészt e vizsgálatok alapján döntik el, hol érdemes természetvédelmi körzeteket kijelölni. A kijelölt részt felmérik, majd megkezdik az eredeti állapot visszaállítását. Ez történhet magszórással, palánták beültetésével, vagy csak egyszerűen magára hagyják, hogy a természet végezze a dolgát. Ám mindez csak az első lépés, ezt követően rendszeresen ellenőrizni kell, hogy a folyamatok a kívánt irányban haladnak-e, illetve hogyan kellene még beavatkozni. Ennek alapvető eszköze a növényi indikáció pontozásos technikája. A teljes cikket itt lehet elolvasni.