Hirdetés
Magyarországon mintegy 13,5 millió tonna gabona termett az idén
Tényleg rekord mennyiségű termés volt tavaly hazánkban gabonából. Látszik ez abból is, hogy míg tavaly 16,3 millió tonna volt az összes gabonatermés Magyarországon, addig idén mindössze 13,5 millió tonna gabona került a tárolókba. A csökkenés az össztermésben szinte kizárólag a kukorica gyengélkedésének köszönhető, amelynek jelentősen megártott az idei időjárás.
A kukorica betakarításával a gazdálkodók már 99 százalékban végeztek. Országosan mintegy 6,4 millió tonna került a magtárakba, szemben a múlt évi 9,0 millió tonnás rekordmennyiséggel.
A tavalyihoz képest gyengébb termés ellenére a belföldi ellátás biztosított kukoricából. Exportra viszont kevesebb - 2,0-2,2 millió tonna - jut, mint 2014-ben. A múlt évben az exportálható kukorica mennyisége elérte a 4,0 millió tonnát. A termésátlag országosan mintegy 5,7 tonna volt hektáronként, ám a termésmennyiség területenként nagy eltéréseket mutatott. A Dunántúlon több, az ország keleti és északi területein kevesebb termett. Jobb volt a kukorica termésátlaga Tolna megyében (igaz ott szinte mindig jő), hektáronként 7,4 tonna, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy hektárról átlagosan csak 3,4 tonnát takarítottak be.
Hirdetés
Napraforgóból az idén - 99 százalékos betakarítási állapotnál - 1,565 millió tonna volt a termés, ami mintegy 2,5 százalékkal marad el a múlt évi mennyiségtől. Szójából országosan mintegy 142,6 ezer tonnát takarítottak be, ami igen kedvező. Ennek a GMO-mentes szójának mintegy a felét Németországban és Ausztriában értékesítik majd. A cukorrépa hektáronkénti hozama jó, 56,7 tonna, és a cukortartalom is megfelelő, 16 százalék körül mozog. A gazdák őszi búzát mintegy 986 ezer hektáron kívánnak vetni, és a tervezett területből már 963 ezer hektáron végeztek is a vetéssel.
Az elmúlt hónapokban mind a búza, mind a kukorica ára többé-kevésbé stagnált. November elejétől a búza ára a korábbi tonnánkénti 46-47 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedett. A kukoricánál ugyanakkor az ár továbbra is 45-46 ezer forint.
Az idei kárbejentések is lezárultak már. Ezek alapján 203 ezer hektárra érkezett kárbejelentés. A kárenyhítési alapban 21 milliárd forint van. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy a jogos kárenyhítési igényeket, gyakorlatilag visszaosztás nélkül ki lehet majd fizetni.
2013-ban több mint 15, 2014-ben pedig mintegy 13 százalékkal járult hozzá a magyar GDP növekedéséhez az agrárium. Ez mind a két évben 0,6-0,6 százalékpontos növekedést jelentett az akkori 1,6, illetve 3,6 százalékos nemzetgazdasági GDP-emelkedésen belül.
A Központi Statisztikai Hivatal a mezőgazdaság idei első hat havi teljesítménye alapján mintegy 14 százalékos visszaesést prognosztizált. De most az ágazat összteljesítményét tekintve úgy tűnik, 2015 végén a visszaesés a mezőgazdaságban egyszámjegyű lesz az előző évhez képest.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés