Hirdetés
Mandulatejért a halálba
Sok érv szól a növényalapú táplálkozás mellett. Viszont, hogy a kérdés mennyire nem egyértelmű, jól mutatja az amerikai méhek helyzete. Ezeket a rovarokat a méhészek gyakorlatilag kiszipolyozzák azért, hogy beporozzák a mandulafákat, és később mandulatejet lehessen előállítani, amit a növényalapú táplálkozás miatt egyre többen isznak a hagyományos tej helyett.
Hogy mennyi kárt okoz az Egyesült Államokban a mandulatermesztés a beporzókra a The Guardinra hivatkozva a 24.hu írta meg. Az USA-ban 5 év alatt 250 százalékkal megnövekedett a mandulaital iránti kereslet, ezért egyre többen kezdenek bele. Csakhogy a gazdák általában a profitmaximalizálásra törekednek, így természetesen használnak növényvédő szereket – köztük olyanokat is, amelyek kifejezetten károsak lehetnek a méhekre.
Minden hektárnyi mandulafához két méhkaptárnyi állat kell, hogy optimálisan be tudja porozni a virágokat. A probléma viszont az, hogy a méheknek kínzás a mandulatermesztés.
Hirdetés
Először is, a mandulafák virágai februárban nyílnak, ami azt jelenti, hogy a méheket legalább egy-két hónappal korábban fel kell ébreszteni a téli kábulatukból, ami legyengíti az immunrendszerüket. Ennél is negatívabb hatással vannak rájuk azok a növényvédőszerek, amelyeket a legtöbb gazdaság permetez a fáira. Egy-egy nagyobb terület beporzásához ráadásul messzebbről is érkeznek méhek, sok különböző kolónia találkozik, így a betegségek is jobban terjednek.
Azok a növényvédők, amelyek közvetlenül nem ölik meg az állatokat, szintén legyengítik az immunrendszerüket, ezért rengetegen elpusztulnak a téli hidegben.
Az USA-ban a méhészek kolóniáinak több mint kétharmadát mandulaporzásra „fogják be”. Ezzel gyakorlatilag halálra dolgoztatják a méheket, amelyek egyébként is veszélyben vannak az ész nélküli növényvédők használata, az élőhelyek eltűnése és a globális felmelegedés miatt.
Bár a mandulatermesztők látják a problémát, sokuk nem hajlandó tenni ellene.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé
A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés