Sokat fejlődött hazánkban az agrárbiztosítási rendszer, valamint a gazdálkodók hozzáállása is javult a biztosításokhoz. Tavaly már jóval felkészültebben álltak a növénytermesztők az esetleges károkhoz. Többen kötöttek biztosítást, így a károk után kifizetett összegek is emelkedtek.

Tavaly idáig sosem látott mennyiségű, mintegy 13,2 milliárd forintos összeget fizettek be a gazdálkodók különböző biztosítások díjaként. A több megkötött biztosítás annak is betudható, hogy támogatást is fel lehetett venni, amelyből a biztosítási díjak egy részét lehetett fedezni.

Viharkárokra is köthető díjtámogatott biztosítás
 

A konstrukció részeként a biztosítónak átutalt díj legfeljebb 65 százalékát igényelhetik vissza a termelők. A díjtámogatás népszerűsége egyre nő, különösen, hogy 2016-ban visszatérhettek a rendszerbe egyes nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati szereplők is. A támogatott szerződések összege 7,9 milliárd forintot tett ki, a visszaigényléssel így nagyjából négymilliárd forinthoz jutottak az érintettek – írja a nak.hu.

Elsősorban a B típusú növénybiztosításokat részesítették előnyben a termelők, amely a zöldség- és gyümölcskultúrákra, valamint a legfontosabb szántóföldi növényekre köthető jégeső-, fagy-, vihar- és tűzkárra vonatkozott.

Statisztikák szerint a 13,2 milliárdos bevételből 7,85 milliárdot fizettek ki a biztosítók a termelőknek a károk után. A legnagyobb összeget a növénybiztosítások után tették, együttesen 7,1 milliárd forintot. Az állatbiztosítási ágazatban a 624 millió forint díjbevétel mellett 253 millió forintot juttattak el a kárt szenvedett gazdaságokba.

Jó hír, hogy idén is lehet biztosítási díjtámogatást igényelni a gazdálkodóknak. Mindössze annyi a teendő, hogy az egységes kérelem kitöltésekor jelezzék, hogy igénybe kívánják venni valamelyik támogatott növénybiztosítást. A határidő május 31. és fontos megjegyezni, hogy utólag nem pótolható ez a nyilatkozat! Viszont célszerű május 15-ig rendezni az egységes kérelmeket és így a biztosítási díjtámogatási kérelmeket is, ugyanis ezt követően már csak büntetés terhe mellett adhatóak be az igénylések.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás