A gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján kell az előző évi, tehát a 2019-es naptári évre vonatkozóan adatot szolgáltatni 2020. január 1. és 2020. március 31. között. Az adatszolgáltatás benyújtásával kapcsolatban a falugazdászok és a szaktanácsadók is segítséget nyújtanak a gazdáknak. Ugyanakkor a megfelelő adatokkal kitöltött gazdálkodási napló hiányában ők is tehetetlenek. Az adatszolgáltatást kizárólag elektronikus úton lehet teljesíteni.

A nitrátérzékeny területeken mezőgazdasági tevékenységet folytatóknak, valamint az ország egész területén a területi érzékenységtől függetlenül minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart a naptári évre vonatkozóan (január 1. - december 31.) adatszolgáltatást megalapozó folyamatos nyilvántartást kell vezetnie a 9/2015. (III.13) FM rendelet mellékletében szereplő gazdálkodási naplóban, vagy annak adattartalmával megegyező egyéb nyilvántartásban. A napló és kitöltési útmutatója elérhető a www.szechenyi2020.hu weboldalon. A gazdálkodókat ezen kívül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is segíti egy online gazdálkodási naplóval - írta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Március 31. a nitrát-adatszolgáltatás határideje - képünk illusztráció

Más jogcímek esetén is fontos a gazdálkodási napló

A gazdálkodási napló vezetése azért fontos, mert ez a dokumentum más támogatási jogcímek, intézkedések (pl. Natura 2000 gyep, termeléshez kötött támogatás, VP AKG/ÖKO támogatás) esetén ezen nyomtatvány vezetése kötelező. Illetve egyéb jogszabályi kötelezettség esetén is alkalmazható (mint például a permetezési napló). Ezáltal tehát a termelő mentesül párhuzamos nyilvántartás vezetése alól. A gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján kell az előző évi, azaz a 2019 naptári évre vonatkozóan adatot szolgáltatni a fenti tevékenységet végzőknek 2020. január 1.-2020. március 31. között.

Kitölteni, beküldeni

Fontos, hogy az érintettek az aktuális nyomtatványt töltsék ki és küldjék be az ügyfélkapun, mert ennek hiányában a dokumentum nem érkezik meg a NÉBIH-hez. A beküldést követően összesen 3 üzenetet érkezik az ügyfélkapus tárhelyre. Ebből kettőt az ügyfélkapu küld, a harmadik dokumentum feladója a NÉBIH. Amennyiben a NÉBIH által küldött visszaigazolás nem érkezik meg 24 órán belül, kérik, hogy jelezzék ezt az akg@nebih.gov.hu email címre. Az első és a harmadik igazolást szükséges megőrizni (javasolt az áttöltésük az ügyfélkapu tartós tárhelyére). Nagyobb gazdaságok esetében lehetőség van xml állomány feltöltésére is. Ezt is kizárólag az ÁNYK keretprogramban lehet megtenni.

Az adatszolgáltatás minden fent említett gazdálkodónak teljesítenie kell még abban az esetben is, ha a trágyázásra vonatkozó sorok nulla értékkel szerepelnek. Tehát a „0” adatszolgáltatást is szükséges. Az adatszolgáltatás benyújtásával kapcsolatban a falugazdászok és a szaktanácsadók is segítséget adnak.

Az adatlap benyújtásához szükséges az ügyfél:

  • MVH ügyfélnyilvántartási száma,
  • adóazonosító jele, vagy adószáma,
  • KSH azonosítója, és
  • amennyiben állattartó teleppel rendelkezik a gazdálkodó, úgy a
  • KÜJ (környezetvédelmi ügyfél jel) és
  • a KTJ (környezetvédelmi területi jel) azonosítók.
  • Amennyiben az ügyfél átad vagy átvesz szervestrágyát úgy tudni kell az átadó, vagy átvevő ügyfél MVH ügyfélnyilvántartási számát is.

A területek nitrátérzékenységéről a www.mepar.hu oldalon a terület blokkjának tulajdonságai alapján lehet tájékozódni. Adatszolgáltatás hiányában a talajvédelmi hatóság nitrát-adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, melynek mértéke a mulasztás, illetve az előírások megszegésének mértékétől függően 10 - 100 ezer forint közötti összeg.

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás