Az őstermelők 2019. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy az őstermelői jogviszony folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket ebben az esztendőben is jogszerűen folytathassák.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara anyaga szerint azok az őstermelők, akik hatályos igazolványukon (ideiglenes vagy kártyaalapú) kívül még nem rendelkeznek a 2019-es adóévre vonatkozó értékesítési betétlappal, annak kiváltását – a jogfolytonosság megőrzése érdekében – 2019. március 20-ig kérelmezhetik. Ezzel az igazolvány érvényessége 2019. január 1-ig visszamenőleges lesz, így biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.

Az őstermelői jogviszony folyamatos fenntartását március 20-ig lehet kérelmezni - képünkön mangalicahúst árulnak

A Kamara kéri, hogy akinek nem a jogvesztő, 2019. március 20-án lejáró határidő miatt szükséges az őstermelői tevékenységével kapcsolatos ügyintézés, illetve a határidőig őstermelőként történő értékesítést sem tervez, ami miatt érvényes igazolvánnyal kellene rendelkeznie, lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézze őstermelői igazolványával kapcsolatos ügyeit.

Aki hamar kapcsol, kevesebbet kell várnia

Tekintve, hogy március 20. igen közeli dátum, és a még nem érvényesített igazolvánnyal rendelkező, őstermelőként nyilvántartott ügyfelek száma jelentős, ezért kérik, hogy a várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keressék meg a bejelentett állandó lakóhelyük, vagy a tartózkodási helyük szerint illetékes falugazdászt az ügyintézés miatt. Az ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok elérhetőségei itt megtalálhatók.

Az érvényes, személyazonosításra alkalmas dokumentumoknak és az érvényesítendő őstermelő igazolványnak is rendelkezésre kell állnia, valamint közös igazolvány esetén az őstermelő családtagoknak is meg kell jelenniük az ügyintézésnél. A betétlap kiállítása továbbra is díjmentes.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás