Hirdetés
Már csak a plasztik igazolvány érvényes!
Október elsejétől már csak az új, plasztik alapú őstermelői igazolványokkal igazolhatják tevékenységüket azok az őstermelők, akik megigényelték a kártyát. Az igazolványokat a hatóság megküldte a 190.000 igénylőnek. Aki esetleg nem jutott hozzá, az az illetékes falugazdásztól kérhet segítséget ez ügyben. Aki még nem igényelt új kártyát, ne késlekedjen, 2017. január elsejétől már csak a plasztik őstermelői igazolványokkal lehet igazolni a tevékenységüket.
Hivatalosan szeptember végéig eljuttatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a 190.000 új, plasztik alapú őstermelői igazolványt azoknak, akik megigényelték. Az új igazolványok egyébként számos előnnyel járnak tulajdonosaiknak: hamisítás elleni védelemmel látták el, hozzájárul a tisztességes piaci versenyhez, valamint az összes, az őstermelőre vonatkozó adat megtalálható a kártyán elhelyezett mikrochipben.
Az új kártyákkal a NAK célja többek között az, hogy erősítse a fogyasztói tudatosságot, az őstermelők és vásárlók közötti bizalmat, továbbá a termékek nyomon követhetőségén keresztül támogassa az élelmiszerbiztonságot. Emellett a gazdaság fehérítését is elősegíti, ugyanis a hatóság általi célzott ellenőrzéseken túl immár a termelők, fogyasztók, felvásárlók is hozzáférhetnek az őstermelők legfontosabb adataihoz.
Hirdetés
Nincs baj, ha nem kapta meg még a kártyát
Sokan aggódnak, mert még nem kapták meg a kártya alapú őstermelői igazolványukat. Esetükben célszerű mielőbb az illetékes falugazdászhoz fordulni, ő tud személyre szabott információkkal szolgálni a probléma kapcsán.
Azoknak az őstermelőknek is meg kell igényelniük az új kártyát, akik az első körben még nem éltek a lehetőséggel. 2017. január elsejétől ugyanis már csak a plasztik alapú őstermelői igazolvánnyal tudják igazolni ők is a tevékenységüket.
Az őstermelői adatok lekérdezését lehetővé tevő okostelefonos alkalmazása és internetes felülete már szeptember elejétől elérhető. Segítségükkel a vásárló vagy üzleti partner le tudja kérdezni az őstermelő nevét, ellenőrizheti, hogy érvényes és hatályos igazolvánnyal rendelkezik-e. Az alkalmazás egyebek közt kilistázza az őstermelő által termesztett növények és az általa vadon gyűjthető termékek körét, továbbá azt is, hogy milyen állatokat tart, illetve milyen növényi és állati eredetű termékeket értékesíthet. Az ingyenes alkalmazás „Nemzeti Agrárgazdasági Kamara” néven érhető el a szoftveráruházakban, egyelőre androidos okostelefonokra, de rövidesen iOS készülékekre is letölthető lesz.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés