A bodza egy igen érdekes növény. Virága és termése is kiválóan hasznosítható élelmiszeripari célokra. Termesztésével egyre kevesebben foglalkoznak hazánkban, aminek a fő oka – mint sok más növény esetében is – a felvásárlási árak drasztikus csökkenése.

A fekete bodza elsősorban a vidéki emberek körében kedvelt és ismert növény. Faluhelyen szinte mindenki találkozott már nyáron a finom, ízletes bodzaszörppel, amelyet a bodza virágából készíthet el bárki. A bodzatermesztők azonban elsősorban nem a virágokat hasznosítják, hanem megvárják a szeptembert és a bodza termését szüretelik le és adják el.

A bodzavirágból kiváló szörp készíthető
 
Mire jó a bodzabogyó?
A bodzabogyó az élelmiszeripar egyik legfontosabb színezőanyaga. Tehát elsősorban élelmiszerek színezésére, például a vörösborok színének javítására is felhasználják. Önmagában, vagy más gyümölcsökkel vegyítve dzsem, lekvár, ivólé is készíthető belőle, de bor és pálinka is készült már bodzából.

Pár éve még menő volt a vadon gyűjtött

Azt tudni kell, hogy bodzaültetvényekből néhány ezer hektár van Magyarországon, ami nem teljesen fedezte mindig a szükségletet. Szerencse, hogy a bodza vadon is megterem, igen sok helyen, így sokan nem is a termesztésre, sokkal inkább a gyűjtésre koncentráltak még évekkel ezelőtt. Látszólag a vadon termő bodza és az ültetvényből származó bogyók egyformák, a felvásárlók mégis különbséget tesznek a két termés között. A vadon termett, összegyűjtött bodzáért kevesebbet fizetnek, mint azért, ami az ültetvényekből kerül ki.

A 2010-es évek elejétől azonban egyre kevesebben foglalkoznak vadon termő bodza leadásával, mivel alig fizetnek érte valamit az átvevők. A nagyobb probléma viszont az, hogy már a termesztett bodzáért is olyan minimális árat fizetnek, hogy sokan felhagytak a bodzatermesztéssel.

A bodza termését az élelmiszeripar tudja hasznosítani
 

2011-ben átlagosan 170-180 forintot adtak a felvásárlók a bodzabogyó kilójáért, sőt, a szezon végén volt, aki 210 forintért is el tudta adni a termését. Egy évvel később, 2012-ben a termesztett bodza ára 180-210 forint körül alakult kilónként a szezon elején, később azonban örültek a gazdák, ha 120-130 forintért túl tudtak adni a termésen.

Azóta eltelt néhány év, de a helyzet csak tovább romlott. Az idei szezonban általában 100-110 forintért vették át a bodza kilóját a felvásárlók. Voltak viszont olyan helyek is (például Heves megyében), ahol 80-90 forintért lehetett túladni rajta.

Persze, aki számlaadás nélkül veszi át a bodzát, az magasabb árat kínálhat a termelőknek. Ez viszont rendkívül veszélyes lehet mindkét fél számára. A gazda részéről a bizonytalanság jelenti a veszélyforrást ilyen esetben. Ugyanis a számlát nem adó felvásárlók jellemzően napi áron veszik át a termést, egyik nap megállapodnak szóban az árról, másnap viszont már jóval kevesebbet kap a gazda a terméséért, épp a napi árra hivatkozva.

Látható hát, hogy a bodzabiznisz az utóbbi években nem tartozik a legkifizetődőbb ágazatok közé. Kérdés, mi javíthat esetleg a bodzatermesztők helyzetén, mert ha így folytatódik, egyre kevesebben fogják termeszteni ezt a növényt.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás