Hazánkban is felbukkanhat az Ázsiában őshonos japán cserebogár (Popillia japonica), amely már a szomszédos Szlovéniában is megjelent. Ez a zárlati károsító komoly veszélyt jelenthet a mezőgazdaságra, ezért elengedhetetlen, hogy a gazdálkodók csak megbízható forrásból szerezzenek be szaporítóanyagot és növényeket, továbbá kerüljék az ismeretlen eredetű talaj használatát növényközegként.

Európában 2014-ben Észak-Olaszországban észlelték először a japán cserebogarat, melynek populációja gyorsan terjedt az országban. Három évvel később a károsítót Svájc déli részén is felfedezték, majd terjedése folytán az ország északi határainál is megjelent. Mára már Portugália, Szlovénia, Németország, sőt, az EU-n kívüli Oroszország területén is jelen van.

Magyarországon ugyan még nem találtak japán cserebogarat, de Szlovéniában már az idén észleltek néhány kifejlett példányt. A kockázatot növeli, hogy ez a károsító akár 10 kilométert is képes repülve megtenni, valamint rendkívül gyorsan szaporodik; egy szezon alatt 40-60 petét rak le vándorlása során.

A japán cserebogár rajzási időszaka május közepétől augusztus végéig tart. A kifejlett bogár jelentős gazdasági károkat okozhat, mert megtámadja a leveleket, virágokat és gyümölcsöket. A legnagyobb kárt azonban a lárva, vagyis a pajor okozza, amely főként a fűfélék gyökereit rágja. A lárvák jelenléte vonzza a vadállatokat, mint például a vaddisznókat, amelyek további károkat okozhatnak. Mindezek miatt létfontosságú a megelőző intézkedések bevezetése.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy mind a hobbikertészek, mind a professzionális gazdálkodók kizárólag biztonságos forrásból származó szaporítóanyagot és növényeket vásároljanak, és kerüljék az ismeretlen eredetű talaj szállítását utazásaik során.

A japán cserebogár sokféle növényen táplálkozik, több mint 400 különböző gazdanövénye van, mint például a szőlő, kukorica, csonthéjasok, bogyós gyümölcsűek, szójabab, valamint számos dísznövény, köztük a rózsa és a lilaakác. Olaszországban, a károsító fő fertőzési területén, már vadon élő növényeken is kimutatták a jelenlétét, többek között a Rubus, Ulmus, Urtica, Rosa, Populus és Parthenocissus fajokon.

Amennyiben japán cserebogarat vagy más, nem őshonos károsítót észlelnek, kérjük, azonnal értesítsék a Nébih-et a novenyegeszsegugy@nebih.gov.hu címen, vagy jelentkezzenek az illetékes vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályán. A szükséges bejelentőlapok és további információk a Nébih weboldalán találhatók.

Fontos, hogy hazánkban számos cserebogár faj él, melyek könnyen összetéveszthetők a japán cserebogárral, mint például a kerti cserebogár. Az alábbi ábra segít megkülönböztetni őket.

japán cserebogár
Fotó: Nébih

 

Megosztás

További híreink

Új szabályok az importált gyümölcsökkel kapcsolatos vízhasználatról

2024.09.13.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) az év elején új szabályokat írt elő a betakarítás előtti mezőgazdasági víz felhasználására vonatkozóan, az Egyesült Államokba exportált friss termékek esetében.

Megvan a NAK új elnöke: helyettes államtitkár vállalta a köztestület vezetését

2024.09.13.

A NAK új elnöke, Papp Zsolt György 1981-ben született, gyakorló gazdálkodó, agrármérnöki diplomáját a Debreceni Egyetemen szerezte

1901 óta a legmelegebb nyár volt az idei - mutatjuk a letaglózó részleteket

2024.09.13.

A HungaroMet legfrissebb adatai alapján a 2024-es nyár az eddigi legmelegebb volt 1901 óta, a középhőmérséklet országosan 2,7 fokkal meghaladta az 1991–2020-as éghajlati átlagot. Több hőhullámot is tapasztaltak, és mind júliusban, mind augusztusban a maximumhőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot.

Fájdalmasan nagyra nyílik az agrárolló, apad a pénzmennyiség a mezőgazdaságban

2024.09.13.

Súlyos képet mutatott a magyar mezőgazdaság stabilitásáról és jövedelmi helyzetéről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ágazati jelentése.

Partner

Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók

2024.09.13.

Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!

4 megyében ma elkél a gumicsizma és gumicsónak, viharos szél is lesz

2024.09.13.

Ma a 24 órás napi csapadékösszeg a Dunántúlon nagyobb területen meghaladhatja a 20 mm-t, az északnyugati harmadban a 30 mm-t, lokálisan nyugaton az 50 mm-t. A középső országrész északi területein, illetve éjfélig északkeleten is van esély 20 mm-t meghaladó csapadékösszegek kialakulására.

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók

2024.09.13.

Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!

Partner

Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag

2024.09.12.

Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet. Párat említünk ezek közül a cikkben.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

MTZ 820

Hitelesített telefonszám

5 300 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Perard Optium CL SL

Hitelesített telefonszám

35 000 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 2.900 hirdetés 68 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás