A naptár szerint már tavasz van, az időjárás azonban még nem az igazi tavasz képét mutatja. Ettől függetlenül összeszedtük, milyen feladatokat kell elvégezni márciusban a gondos kertésznek.

A nappali fagyok már teljesen, az éjszakaiak nagyrészt már eltűntek, így itt az ideje a téliesített kerti csapok ellenőrzésének és ismételt üzembe helyezésének. A téli madáretetők helyét lassan a madárodúk vehetik át, ezek kihelyezéséről is gondoskodjunk.

Lassan beindul az élet a veteményesben is. Meg lehet kezdeni a talajelőkészítést a kertben. Lazítsuk fel az ősszel felásott talajt és dolgozzuk bele a komposztot a felső talajrétegbe. Időjárástól és hőmérséklettől függően már szabadföldbe is megkezdődhet a vetés. Első körben zöldborsót, tépősalátát, spenótot, hagymát és hónapos retket vethetünk az ágyásokba. A hónap második felében már akár a korai burgonyát is elültethetjük.

Néhány héten belül zöldellhetnek a zöldborsók a kertben
 

A szabadföldi vetés mellett üvegházban, fóliaházban, vagy akár a lakásban is elvethetjük a paradicsom és paprika magvakat, amelyek később, palánta formájában kerülhetnek a szabadföldbe.

A gyümölcsfákkal is kell foglalkoznunk márciusban. A metszést még ebben a hónapban is elvégezhetjük, az újonnan ültetett fáknál pedig kifejezetten most kell elvégezni a koronaalakító metszést. A szamócáink is igénylik a törődést. A száraz leveleket távolítsuk el, a növények között pedig lazítsuk fel a talajt, valamint alkalmazzunk valamilyen talajtakarási formát – például mulcsozás – a növények között, hogy a gyomok ne tudjanak eluralkodni a szamócáink felett.

A gyümölcsösben elérkezett az ideje a lemosó permetezésnek. Mind a gyümölcsfákat, mind a szőlőtőkéket célszerű ilyenkor lepermetezni, ezzel a később megjelenő betegségek mértékét nagy mértékben tudjuk csökkenteni.

Eljött a lemosó permetezés ideje, ne feledkezzünk meg a szőlőről sem!
 

Virágaink is lassacskán felébrednek téli álmukból. A rózsák takarását eltávolíthatjuk, majd a metszést is megejthetjük. A fűmagvetéshez készítsük elő a terepet, de a vetéssel még várjunk legalább áprilisig. A gyepről távolítsuk el a lombot, gallyakat, egyéb szennyeződéseket. Ezeket nem kell a szemétbe dobnunk, vigyük nyugodtan a komposztra. A sövények alatt viszont hagyjuk meg a lehullott lombot, ezzel biztosítva a hasznos rovarok életterét.

További híreink

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Hatnapos munkahetet vezettek be, kísérletképpen - támogatná?

2024.07.10.

Drasztikus kísérletbe kezdett a görög kormány egyes iparágakban, a népességfogyás és a szakképzett munkaerő hiánya miatt: hatnapos munkahetet vezettek be, bár szakértők szerint, ezek egyikére sem nyújt megoldást az újítás, mindössze a tüneti kezelésre lehet elegendő.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás