Megállapíthatjuk, hogy már nem okoz túl nagy újdonságot az a tény, hogy komolyabb összegeket lehet visszaigényelni a növénybiztosítási díj után, mivel 2012 óta működik a rendszer töretlen sikerrel.

A 2016. évi túligénylésnek megfelelően a 4 Mrd Ft keretösszeg szerinti forráselosztás annyit változott az előző évhez képest, hogy a „B” kategóriába tartozó növényekre már csak 43% visszatérítést fizet az állam. Megjegyzendő, hogy az előző évben még elérhető volt az 52%-os támogatási szint. Ebbe a kategóriába az összes kalászos és kapás növény beletartozik egy-két kivétellel, ami példaként az árpa és a repce. De gyakorlati jelentősége lassan elvész a „B” és „C” csoport megkülönböztetésnek, hiszen előfordulhat az idén, hogy egy szintre helyezkedik a két kategória támogatása és nem haladja már meg a 40%-os szintet, ami még mindig tetemes összeget jelent, ha pénzre váltjuk.

Surmann Árpád, agrárbiztosítási szakértő, az Agrisk.hu vezetője

Aki nem akar bíbelődni a számológéppel vagy éppen a kockás papírral, az ellenőrizheti a visszaigénylésre kerülő összegeket az Agrisk biztosítási portál kalkulátorában. Persze minimális aktivitás nélkülözhetetlen, így szükséges megadni a növényeket értékekkel és a biztosítandó kárfajtákkal.

Az idei év díjtámogatási szintjeinek prognózisában számba kell venni, hogy tovább nő azoknak a száma, akik igénybe veszik a díjtámogatott biztosítási típust, ami természetszerűleg csökkenti az egy szerződőre jutó pénzösszeget. Elképzelhető, hogy 2017 lesz az első év, hogy az „A” csomagba tartozó növények már nem kapnak 65%-os maximális támogatást, de azért kétségbe nem kell esni. A tavalyi év sokkal több kárt hozott, mint az azt megelőző év, így az ezzel együtt járó díjnövekedés a helyzetet némileg rontotta.

Azt majd meglátjuk, hogy károk szempontjából milyen évünk lesz, azonban ha kedvezően alakul, akkor még javulhat is a támogatási intenzitás mértéke. Mindenesetre az első pofont már megkaptuk a januári extrém hideggel.

Azt pedig türelmetlenül várjuk, hogy megnyíljanak a pénzcsapok az elmúlt évi szerződések után, mivel ezek az összegek jelentősen segítik az év eleji díjrészletek finanszírozhatóságát.

(X)

Szerző: Surmann Árpád agrisk.hu portálvezető, agrárbiztosítási szakértő

További híreink

Holland innováció: az új ásógép, amely kevesebb energiával, de hatékonyabban dolgozik

2025.01.31.

A holland Machinebouw Oost Twente vállalat szerint az ásógéppel való gyorsabb munkavégzés lehetséges, de a rotor fordulatszámának növelése nem a megfelelő megoldás. Ebből a megfontolásból született meg a dupla rotoros ásógép koncepciója. Egyszerűen fogalmazva: 2 forgó ásógép egyben, talajlazítóval kiegészítve.

Fendt, John Deere, Valtra és Zetor: mindegyik traktor tud újat - videókkal

2025.01.31.

A traktorok piaca az elmúlt egy évben igen változó képet mutatott, érdemes megnézni néhány típust a nagy választékból: Fendt, John Deere, Valtra és Zetor erőgépek jönnek.

Most vagy soha - indulnak az öntözési pályázatok, akár 5 milliárd forint is igényelhető

2025.01.31.

Az öntözési beruházásokat támogató konstrukciók célja, hogy növeljék az öntözött területek nagyságát, javítsák a termésbiztonságot és erősítsék a nagyobb hozzáadott értékű növénykultúrák termesztését.

Új korszak a magyar vízgazdálkodásban: végre a vízkészletek védelme kerül a középpontba

2025.01.31.

A vízügyi szektor eddig elsősorban a védművek fejlesztésére összpontosított, ám a jövőben a hangsúly a vízvisszatartásra helyeződik. Míg korábban a víz elvezetése volt a fő feladat, most az új cél a víz megtartása a tájban.

Megkezdődött az Agro-ökológiai Program (AÖP) keretében nyújtott támogatások kifizetése

2025.01.31.

A Magyar Államkincstár eddig 32,7 milliárd forintot utalt a gazdálkodóknak a 2024-es egységes kérelmek alapján.

Már elérhetőek az új, kedvezményes adózású béren kívüli juttatások

2025.01.31.

Az idei év első napjától három újfajta támogatást adhat a munkáltató a munkavállalóknak béren kívüli juttatásként

Partnerhírek
Partner

Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra

2025.01.27.

Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.

Partner

HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?

2025.01.26.

A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 162 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás