Hirdetés
Még a korábban vártnál is nagyobbat változik az időjárás hétfőtől - ne lepődjön meg!
Pénteken a szakadozott felhőzet egyre inkább a Győr-Szeged vonal szélesebb sávja fölé húzódik. Délelőtt főként délnyugaton, nyugaton, majd délután, este már a középső országrészben alakulhat ki elszórtan zápor, délnyugaton néhány zivatar is. A keleti, északkeleti szél északon megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet általában 27 és 33 fok között várható. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Estétől a felhőzet lassanként feloszlik, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve időszakok. Egyre csökkenő számban lehetnek záporok, délen zivatar is, de hajnalban sem kizárt egy-egy záporos góc kialakulása. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 14 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hűvösebb is lehet az idő.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Zápor, zivatar helyenként előfordulhat. Több helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél. Délutánra 28 és 33 fok közé melegszik fel a levegő - írta 7 napos időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.
Hirdetés
Vasárnap is sok napsütés várható gomoly-, valamint fátyolfelhőkkel. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos vidékeken néhány fokkal hűvösebb lehet. A csúcsérték 29 és 34 fok között valószínű.
Hétfőn nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Többfelé előfordul eső, zápor, helyenként zivatar. Megélénkül, időnként megerősödik a délkeleti, este a nyugati tájakon az északnyugati szél. Hajnalban a hőmérséklet jobbára 17 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos részeken hűvösebb lesz. A csúcshőmérséklet általában 27 és 32, a tartósabban felhős, csapadékos vidékeken 22 és 26 fok között valószínű.
Kedden északkeleten erősen felhős maradhat az ég, másutt felszakadozik, gomolyosodik a felhőzet, hazánk nagy részén több órára kisüthet a nap. Többfelé, majd egyre inkább keleten, északkeleten várható eső, zápor, helyenként zivatar. A délkeleti, majd nyugati, északnyugati szelet élénk, időnként erős széllökések kísérik. Hajnalban általában 12, 20 fok lesz. Délutánra 21 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül az északnyugati, majd északkeleti szél. Hajnalban általában 13, 18 fok valószínű, a hidegre hajlamos vidékeken lehet hűvösebb. Délután 23, 29 fok valószínű.
Csütörtökön erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett több órára kisüthet a nap. Szórványosan valószínű csapadék. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, majd délkeleti, déli szél. A hajnali 10, 18 fokról 24 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Őszi kalászos gyomirtás? A válasz: Reliance + Silwet Star + Tonivit csomag
Az, hogy miért lett fontos a gabonafélék őszi gyomirtása, többtényezős, egyre hosszabb történet. Párat említünk ezek közül a cikkben.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatPerard Optium CL SL
35 000 000 HUF
+ áfaTöbb mint 2.900 hirdetés 68 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés